Összes bejegyzés ilyen címkével: " microsoft"
2009. május 16.

Windows 7 RC: Egy hét után

Windows 7 logoEgy hete raktam fel élesbe a céges gépre (tehát nem virtualizálva, mint korábban) a Windows 7-et. Előtte is használtam, de az virtualizálva (VirtualBoxban), és hát az ugye nem ugyanaz.

Tegnap a 32 bites rendszert lecseréltem 64 bitesre (32 bites csak 2,8 GiBájt RAM-ot lát,és hibádzik néha nagyon az a hiányzó ~1 GiBájt).

A telepítése a Windows 7-nek olyan, amilyen, Vistás, se nem gyorsabb, se nem lassabb mint volt. Itt nagy újdonságok sem igen vannak.

Viszont, a betöltés. Az már gyors. De tényleg. Jó, lehetne gyorsabb is. De igazából ez engem nem érint, hetente egyszer van ki-be kapcsolva a gép, aztán máskor készenlétbe vagy hibernálásba van.

Drivereket nem kellett telepíteni, de hát egy 2008-2009-es OS-től elvárható, hogy a 2008-as hardvereket támogassa (ez majd pár év múlva lesz izgalmas kérdés, hogy akkor hogyan áll majd a beépített driver támogatottság). Egyedül a Pinnacle 330e TV tunerhez nem volt beépített driver, de ezt a winupdateről leszedte. Igaz, kicsit lassan, elég sokáig keresgélt. Jó dolog ez a központi driver telepítés, kérdés, hogy a későbbiekben mennyire lesznek frissen tartva benne a driverek.

Amit telepítés után rögtön elvégeztem az a lokalizált témák felrakása (kedvencem a Japán szín összeállítású), a Windows 7 evaluation copy szöveg eltávolítása, majd a magyarosítás.

Ezután a használt programok felszórása: Digsby, Office (MS és OOo), Firefox, Google Gears, Flash, WinSCP, TotalCommander, VirtualBox (ja, igen, tudom, le se írhatnám ezt, hogy virtualbox, de nem igazán izgat a védjegy), Adobe Reader, Paint.NET, Notepad++, AVG, Picasa, meg a halom WinUpdateről jövő frissítés és legvégül a Telnet mint Windows összetevő.

Windows 7 Asztal

Windows 7 Asztal

Vista után olyan nagyon sok meglepetés nem ért. A tálcát visszaállítottam, hogy megjelenítse a program teljes nevét és eltávolítottam az odaszögezett programokat (nem igazán jön be nekem ez a módi, dehát ízlések).

A Start menü gyorskeresője érzésre gyorsabban működik mint Vista alatt, talán az indexelés javult. Vista alatt amit sokszor használtam hamar kidobta, amit meg nem, ott bizony kereste ezerrel. Talán azokat nem indexeli, vagy fene tudja, de igazából már mindegy.

Aztán telepítés után létrehoztam egy külön rendszergazdai fiókot, majd magamtól elvettem az rgazdai jogot. UAC ide, UAC oda, én jobb szeretem a gépet a mindennapokban sima felhasználói jogokkal használni. Minden másra meg ott a runas.

Meglepett, hogy ISO fájlokat közvetlenül (mindenféle program telepítése nélkül) ki tud írni CD vagy DVD lemezre (Office telepítőm ISO-ba tölthető le, így azt ki kellett írni. nem, nem akartam Daemon Toolst és társait).

Windows lemezképíró

Windows lemezképíró

Ami viszont nem tetszik az a Media Player 12. Nem tudom, hogy csak én nem állok rá, vagy tényleg rossz a felület, de a korábban megszokottakhoz képest nagyon gyatrának tűnik kezelhetőség szempontjából. Most játszott nézet például teljesen kilóg a sorból, nem egy tab mint korábban. Nekem ez nagyon nem tetszik, de talán majd lesz rá valami megoldás. Amúgy még azt nem tudom, hogy hogyan vegyem rá, hogy ffdshowt használjon codecnek, ne a beépítettjét (amivel nem lehet feliratokat megadni a videónak).

Windows Media Player 12

Windows Media Player 12

A Paint, WordPad is megkapta az új szalagos menüsávot, funkciót tekintve nem igen vettem észre bűvölést. De a WordPad már tud ODT-be menteni alapból. Nagyon helyes, szabványok jó dolgok, főleg ha betartják azokat.

WordPad

WordPad

Internet Explorer 8-at megnéztem, van, szép, jó, de akkor is marad a Firefox. Egyedül az miatt nem távolítottam el, mivel csak IE-hez (ahhoz is csak 32 biteshez!) vagy tömeges feltöltő eszköz a SkyDriverhoz.

Tetszik ez, hogy a Start menüben ha a listán van olyan program ami tudja ezt, rögtön a Start menüből el lehet érni a korábban megnyitott fájlok listáját.

Windows 7 Start menü

Windows 7 Start menü

Aztán ha valamit művelünk a Vezérlőpultban (vagy IE-ben, meg gondolom abban a programban ami tudja ezt), kapunk a tálcán is visszajelzést arról, hogy hol tart a folyamat. A progressbar ekkor maga a program gombja lesz (letöltés esetén pl. lehet látni, hogy hol tart a letöltés). Ötletes.

Letöltési csík a tálcagombon (zöld rész)

Letöltési csík a tálcagombon (zöld rész)

Negatívum még, hogy a Tálca értesítési területén lévő ikonoknak nincs színük. Fehérek. A Vistás színes ikonok jobban tetszettek mint ezek.

Tálca értesítési terület

Tálca értesítési terület

A Tálcán még, hogyha egy program helyi menüjében sokat kell tolnom az egeret mire eljutok a bezárásig, a keret miatt. Kirábban 5px-t kellett tolni és lehetett kattintani. Most talán a dupláját.

Tálcagomb helyi menüje

Tálcagomb helyi menüje

Összességében tehát pozitívak a tapasztalatok, bár nekem már a Vista is bejött (amennyiben megfelelő hardver alatta volt, hogy ne legyen lassú). Van egy-két negatívum, de valószínüleg majd ezekre is lesz valamilyen megoldás.

2009. január 18.

Microsoft, vagy azzal egyenértékű…

Gazdasági válság van, mindenhol kevesebbet költenek, de azért újabb 25 milliárd forintot akar a Magyar Állam a Microsoftnak juttatni.

Ismét nem azt írták le, hogy mit kell tudnia a beszerezni kívánt programnak, hanem csak annyit, hogy Microsofttal egyenértékű legyen. Persze, azért beleírják:

A Microsoft és Novell megnevezés használata csak a tárgy jellegének egyértelmű és közérthető
meghatározása érdekében történt.

Na persze. Olyan programot senki nem tud szállítani, ami egyenértékű a Microsoft programokkal, mivelhogy két azonos program nem létezik. Borítékolható, hogy ez a 25 milliárd a Microsoft zsebébe megy, Írországba.

Emlékezzünk, tavaly is z volt és akkor pár cég megtámadta a tendert, azonban a Fővárosi Bíróság azt mondta, hogy nem jogsértő így megírni egy tendert.

Szóval, kéremszépen van itt pénz dögivel, nem is értem, hogy miért aggódunk, hogy csődbe megy az ország. Hisz nálunk elvileg gazdagabb országok se költenek ilyesmire, de úgy látszik, hogy mi mégis gazdagabbak vagyunk, és a németek, franciák, stb. mind csórók.

2008. november 6.

Windows 7

Ugye múlt pénteken kikerült a Windows 7 6801 buildje, ezt osztogatták az embereknek (számítva arra, hogy ugyis felkerül a netre), azonban demózni a 6933 buildet demózták.

Állítólag tényleg kis gépigényű (bár ugye ez még csak nem is béta, 2010-ig sok minden változhat), a laptopmag.com blogja szerint egy Eee 1000H masinán (1,6GHz Atom, 1GB RAM) is kellemesen futott a rendszer.

A telepítése ugyanolyan mint a Vistáé, csak épp a színvilág lett kékes. Ugyanúgy lehet telepíteni kulcs nélkül, és így 30 napig használni. Állítólag Vista RC és beta kulcsokat is elfogadja, így lehet aktiválni és 2009. augusztásig használni.

Windows 7 telepítése

Windows 7 telepítése

Telepítés után első ránézésre egy Vistához hasonló felület fogadja az embert. Még híre-hamva sincs az új tálcának (bár, ezen lehet javítani, be lehet kapcsolni), a háttér is Vistás, Start menü is hasonló, Intézőben sincs sok különbség. Azonban nincsenek gyárilag widgetek bekapcsolva, valamint rögtön szól, hogy nincs vírusirtó, és felajánlja, hogy online keressünk egyet (ami azt jelenti, hogy a Microsoft weboldaln megnézhetjük, hogy mely gyártók termékei kompatibilisek a Vistával).

Ami azonban telepítés után még meglepő, hogy mindössze 6 GiBájt helyett foglal el, míg Vista telepítés után 13 alatt nem adja, de lesz az 15 is a javítások felrakása után. Tehát a kevesebb helyet fog foglalni ígéretet úgy látszik megtartották. Valamint a memória foglalás is 512 MiBájt alatt van, igaz, csak pár tíz megával, de akkor is. Telepítés után már rögtön letöltött valami javítást, indításkor pedig telepíti is azt.

A Virtualbox Guest Additions nem települ fel, kibukik a telepítő, hogy nem kompatibilis OS. Sebaj, de azért felmehetne, elvégre Vista kompatibilis a 7-tel. Csak hát úgy tűnik a Virtualbox ezt nem tudja.

Windows 7 Ultimate és IE8 about ablak

Windows 7 Ultimate és IE8 about ablak

Kapjuk az új programokat is, Internet Explorer 8, Windows Media Player 12, új Wordpad (ami állítólag az ODF-et és az MS XML formátumait is tudja kezelni, bár ez még nem működik), sok-sok év után új Paint, divx, xvid támogatás a WMP-be. Csak győzzük kivárni az elkészültét. Azonban, most jön a de… Megkapták ezt az új szalag-eszköztárat amit az Office 2007-ben láthattunk először. Nem tudom ki, hogy van vele, de nekem nem jött be.

Wordpad és Paint

Wordpad és Paint

Eddig még nem futottam bele a Vistán néha idegesítő (bár, teljesen megértem, hogy miért van) UAC-ba. Mondjuk, még mindig nem értem, hogy miért nem korlátozott jogosultságú fiókot hoz létre a telepítő. Mivel a Windows önmagában árválkodott, ezért nem tudtam kipróbálni a Homegroup funkciót, ami amúgy leírások alapján ígéretesen hangzik.

Igazából semmi egetverően nagy újítás nem lesz ebben a rendszerben, ezért is lehet Vista R2-nek nevezni. Ami a Vistából kimaradt, nem lett jó, azt most átdolgozzák. Azonban éppen ezért jöhetne hamarabb is. Mire kijön, a Vista már 4 éves lesz, a most újnak ható dolgok pedig már más rendszereken mindennapos dolgok lesznek. Tehát akkor már nem fog nagyot ütni, így az MS megint csak kullogni fog a többi gyártó, program mögött. A Gizmodon fennt van jópár kép, és videó.

2008. november 5.
Napi hírmustra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Napi hírmustra

Windows Server 2008 R2

A nagy Windows 7 hype miatt teljesen elsiklott az ember a 2008 R2 bejelentése fölött. A HWSW lehozott egy cikket erről. Érdekes új funkciókkal jön, bár ha minden igaz ezeket a funkciókat majd a Windows 7-tel lehet jól kihasználni. Emelett pár újdonsággal jelentkezik a Hyper-V, mélyebb PowerShell integráció (a GUI-s konzolok is PowerShellen keresztül bizergálják a rendszert), Coren is dolgoznak. Valamint valami olyasmit is beledolgoztak, amivel VPN szerű dolog valósítható meg VPN nélkül, SSTP protokoll használatával érhetik el a belső hálót. Igaz, ez csak Windows 7 kliensekkel megy. Azonban 2010-ig még sok minden változhat, amire kijön az R2.

USA választás

Ez is eldőlt. Bizonyára mindenki tudja már, hogy Barack Obama lett az új elnök. Remélem ez hoz valami változást az USA külpolitikájában (pl. abbahagyják ezt a világ csendőre dolgot és a katonásdisat)

Megbukott a szöveges értékelés itthon

Anno nagy reményeket fűztek hozzá, de úgy látszik mégse aratott akkora sikert. Akkor most kérdés, hogy hol a hiba? A tanárokban, a szülőkben, az oktatási rendszerben? Mivelhogy maga a szöveges értékelés más országokban sikeresnek bizonyult, ezért nem hinném, hogy maga az elv lenne rossz. Az Origo is írt erről egy cikket.

Végül is lehet benne valami, itthon legtöbbször az OKM által összeállított mondatbankot használják, nem pedig saját kútfőből értékelik a gyereket. És ilyen formán tényleg nem jobb mint az, hogyha jegyet kap a tanuló.

Vagy éppen a tanárok ellenállásán múlik? A nagy többség nem igen van oda érte, egy kötelező rosszként élik meg. Kevés idő, kevés pénz, sok az adminisztráció, és még ez is. Végülis így érthető, hogy miért csak bekattogtatják (vagy aláhúzzák, hol mit) az előre elkészített mondatbankból a mondatokat. Nameg a nyomtatás anyagi vonzatát is ellenérvként veszik, ami azért nonszensz. Egy gyerekhez 4 oldalt kell nyomtatni (törzslap két oldala, plusz a bizonyítvány betétlap). Egy normális (utántöltött tonert használva) lézernyomtatóval egy lap nyomtatási költsége 3-5 forint körül van, gyerekenként akkor ez legyen 20 forint (elég durva becslés), tehát még egy nagyobb iskolában is 10000 forint körül lesz a nyomtatási költség. Azért oké, hogy nincsen pénz, de ilyenen lovagolni… (és ez elég durva becslés, inkább fölé, mint alá belőtt árakkal).

A szlovákok betiltják az idegen zászlókat

Mikor először hallottam ezt, arra gondoltam, hogy biztos valami bulváros túlzás. De nem… Szóval decembertől a tótok országában a sporteseményeken nem lehet nem szlovák zászlót lengetni.

Szegedi demonstráló cigányok

Kb. 20 cigány nekiállt Szegeden a Cserepes soron demonstrálni. Hogy ne kerüljenek utcára. Mert magas a rezsi. Állításuk szerint a 30 m? alapterületű lakásért 21000 forintot fizetnek havonta, plusz ugyanekkora rezsit. És azon panaszkodnak, hogy ez sok, mert nem kapnak ennyi segélyt, így nem tudják fizetni a számlát és utcára kerülnek.

Tipikus példa, segély meg lakás legyen, dolgozni azt nem. Még a nyáron ugyanitt volt egy közvélemény kutatás, hogy mi lenne ha a segélyért dolgozni kéne. Ennyiben összefoglalható, hogy mi a véleményük róla:

Hogy ennyi pénzért még állandóan dolgoznunk is kellene? Na azt már nem!

Dolgozni kéne, nem tüntetni, és akkor lenne pénz rezsire. Nameg nem a kocsmában elinni… De azért vannak olyanok akik dolgoznának a segélyért…

Mobilstatisztika

Az NHH ismét publikált pár statisztikai adatot, amit a Cellanapló vesézett ki.

2008. október 29.
Windows Live ID és az OpenID bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Windows Live ID és az OpenID

Zörög a haraszt, erre azt lehet mondani. Valami készül, bár nem az igazi. A Microsoft publikus tesztre bocsátotta (egyenlőre a rendes Live ID rendszertől elszeparálva) OpenID szolgáltatását. Tehát ha ez majd éles lesz, az azt fogja jelenteni, hogy a Yahoo-hoz hasonlóan OpenID kompatibilis oldalakra beléphet a felhasználó Windows Live ID azonosítójával (ez az amivel az ember az MSN-re is belép 😉 ). Mivel Magyarországon majd minden netezőnek van ilyenje, tehát ezt nagyon meg lehet lovagolni a magyar oldalaknak. Nesze neked Indapass.

Azonban azért nem tökéletes a dolog. Az MS csak provider, tehát maga nem fogadja el a más által kibocsájtott OpenID azonosítót (tehát ha nekem már van egy claimid.net-es OpenID azonosítóm, nem tudok belépni az MS szolgáltatásaiba azzal, ugyanúgy, mint ahogy a Yahoo csinálja). Ha máshol nem, legalább a Live blogoknál lehetne így hozzászólást megejteni (mint a Bloggerben).

Teszt jeleggel itt lehet kipróbálni: login.live-int.com Mivel a rendes Live ID szolgáltatástól külön megy, ezért regisztrálnunk kell (de ha lehet ne a rendes Liveos azonosítónkat, jelszavunkat adjuk meg), majd itt lehet az OpenID azonosítót beállítnai: login.live-int.com/beta/ManageOpenID.srf

Ez úgy megy, hogy a http://openid.live-int.com/ cím adott, és utána írhatunk be egy felhasználónevet. Valószínüleg ha ez élesben megy, majd openid.live.com, vagy valami más lesz a cím.

Live ID azonosítóhoz tartozó OpenID cím megadása

Live ID azonosítóhoz tartozó OpenID cím megadása

Maga a szolgáltatás 2009 folyamán lesz elérhető élesben, addig még várni kell. Azonban, ha addigra a magyar weboldalak felkészülnek erre, elég jól el fog terjedni itthon. (Azért nem egy rossz dolog, hogy nem kell kismillió felhasználónevet és jelszót megjegyeznie az embernek a mindenféle oldalakon)

Oldalak:«12