Beküldve: szerző: charlie | 10 hozzászólás
Már megint vonulnak a melegek
Idén is vonulnak a buzik. Közerkölcsöt sértő hacukákban, székes-fővárosunk utcáin. Hirdetik beteg életformájukat, és azt, hogy ők jobbak. És még utána meg vannak sértődve ha a nép nem fogadja el őket. Ilyen viselkedéssel mire is számítanak? Otthon a négy fal között, oda való az ilyen. Na de nem az utcára.
Ráadásul már házasságot is akarnak kötni az Oktogonon. Legalábbis szeretnék, mivel Magyarországon ez még szerencsére nem engedélyezett. Még. De majd az 1%-os tömegpárt, az SZDSZ ezt is elintézi.
Lassan itt az ideje, hogy megrendezésre kerüljön a Hideg Büszkeség Napja. “Ellentüntetésként”.
Hergelik a felvonulássál az embereket, akik választ adnak. A kisebbség kisebbsége (mert azt nem hiszem el, hogy az ott felvonulók reprezentálnák a hazai melegeket) hergeli a másik kisebbség kisebbségét (a jobb oldaliak közül a “szélsőjobbnak, fasisztának, nácinak” titulált egyéneket, akik csak hülyék). Cirkusz az egész. Majomcirkusz. Semmi több.
Vajon akik ott felvonulnak, azok milyen indíttatásból teszik ezt? Nárcizmusból? Vagy tényleg azt hiszik, hogy segít az ügyükön?
A magyarinfo.blog.hu-on ezt kérdezi weisz manfréd huba:
Mert választhatunk, merre akarunk tartani, Bulgária felé, ahol a parlamenti képviselők is elítélik a meleg felvonulást, vagy Németország a cél, ahol a rendőrségi motorokon ilyenkor kötelező szivárványos zászló van, és az összes párt és egyház képviselteti magát a felvonuláson.
Erre Én azt válaszolom, hogy valahol a kettő között. Nem kellenek ezek a felvonulások, de azért lelőni se kell a melegeket. Amíg azt otthon művelik, a négy fal között ugyebár. Mint ahogy minden normális ember teszi., és nem az utcán.
Olvass továbbBeküldve: szerző: charlie | 8 hozzászólás
Segély vs. közmunka
A pénzért dolgozni a kisebbségi ombudsman szerint diszkriminatív. Meg rasszista. Ja, hát dolgozni az bizony elég rasszista dolog. Pfúj.
Népünk dicső vezére, Gyurcsány Ferenc se ért egyet ezzel. Pedig jó két éve még a szocialisták akarták ezt bevezetni (pontosabban egy ehhez hasonló rendszert). Hmm, ja, hát politikusnak azt se lehet elhinni amit kérdez.
Meg jönnek azzal, hogy mi van ott ,ahol nincs közmunka. Rakja fel a kezét aki tud olyan települést az országba ahol ne lenne valami megcsinálni való. Fűvágás, gyomirtás, festés, árokpucolás, stb. Mert mindenhol van mit csinálni. Ha mást nem, virágokat ültetni.
Igen, az igaz, hogy ez nem lehet végső megoldás, mert az a felzárkóztatás, munkahelyteremtés lenne, de ez nem megy egy csapásra. Így, legalább érzik, hogy a pénz nem “ingyen” jön, azért tenni is kell. Sőt, az se lenne egy utolsó dolog, ha a segélyek egy részét természetben (élelmiszer, ruha) fizetnék ki. Főleg a gyerekek után. Hogy ne mehessenek el még aznap a kocsmába elinni a pénzt.
Valamint az is probléma, hogy aki segélyt kap, annak egész nap nem kell csinálnia semmit. Tehát elmehet akár feketén is dolgozni. Tehát kapja a segélyt (ami az adónkból van), plusz amit feketén megkeresett (ami után nem adózik). Tehát többszörösen kiveszi a pénzt az állam zsebéből. Viszont ha a segélyért dolgoznia kellene, akkor már döntenie kell, hogy segély, vagy a fekete munka. Ha a fekete munkát választja az még mindig nem jó (mert továbbra se adózik), de már legalább nem veszi fel a segélyt. Több marad az önkormányzatoknál, amit oda lehet adni annak, aki tényleg megérdemli.
Aki nem dolgozik, mert hosszú időn át csak segélyből él (vagy másból…) annak a munkába való visszatérés is nehezebb. Minél több időt tölt az ember munka nélkül, annál nehezebb lesz. Már csak ezért is jó ez. Nem esik ki a napi rutinból, emberekkel van kapcsolatba, nem lesz depressziós. És nem érzi azt (a tisztességesebje, aki dolgozna, csak nem tud), hogy ingyen kapja. Mert megdolgozik érte.
Esetleg a közmunka helyett lehessen választani a tanulást. Persze, ne csak melegedni járjon az iskolába, hanem produkáljon is valamit (meg lehet nézni a KSH adatait, akiknek csak nyolc osztálya van, azok körében 22%-os a foglalkoztatottság, míg akinek már legalább egy szakmunkás végzettsége van, jóformán talál munkát ha akar. Ha mást nem feketét, szürkét…), megbukik, nincs segély, stb.
Ja, de ez se jó, mert rasszista…
Olvass továbbBeküldve: szerző: charlie | 0 hozzászólás
Gyűlöletbeszéd
És igen, elfogadták a törvényt, ami korlátozza az ember szólás- és véleménynyilvánítási szabadságát. Egyes csoportok most örülnek, a többség meg nem. Ezt a törvényt már korábban, 2004-ben Mádl Ferenc az Alkotmánybírósághoz küldte és az AB egyet is értett vele (nomeg ősszel már Sólyom is visszaküldte, mikor a Ptk.-t akarták módosítani, hogy perelni lehessen). Az MSZP-n kívül senki sem támogatja (még a puszipajtás SZDSZ se), valamint régebben hasonló kezdeményezések elbuktak alkotmányellenes mivoltuk miatt . Remélem ez is arra a sorsra jut.
Eddig is tele voltak a börtönök, de ha ez a törvény hatályba lép, akkor még jobban tele lesznek. Vagy majd csak akkor fogják alkalmazni, ha valakit el kell tüntetni. Vajon e törvény mögött az áll, hogy a czigányok az MSZP-re szavazzanak, az MSZP álláspontjára húzzák be a NEM-et a népszavazáson? De vajh, ha magyaroznak, akkor azokat is berakjak e a börtönbe?
Sőt, ez a törvény miatt már egy viccet se lehet elmondani, mert az sérthet egész népeket (pl. skót viccek, szőke nős viccek, stb.). A TASZ kedden levélben kérte Sólyom Lászlót, hogy kérjen előzetes normakontrollt a törvényre az AB-től. A levél itt.
A balfasz Fideszesek ha nem sztrájkolnának, hanem ott lennének ahol lenniük kellene, akkor eddig el se jutott volna a törvénytervezet. (174 igen, 127 nem, 11 tartózkodás, ez 312, 72-n nem voltak ott ugye. 127+72 az egy híján kétszáz)
Tehát akkor ha életbe lép (remélem nem) nem lehet szidni azokat akiket mindig szidunk. Se pártot, se céget, se csoportot (nem is lehet mondani se valakire, hogy pl. túlsúlyos, mert az már sérti, és két év), se vallást senkit. Szuper, diktatúrát ne vezessük be?
Olvass továbbBeküldve: szerző: charlie | 3 hozzászólás
Bocsánatot kérni. De miért?
Tegnap kaptam egy levelet a Szlovén Kisebbségi Önkormányzattól, amiben az egyik bejegyzésem miatt elhatárolódnak tőlem és követelik, hogy a bejegyzést tüntessem el, valamint a helyén egy bocsánatkérő levelet ejtsek meg (az érintettektől kellene bocsánatot kérni, node kik az érintettek?).
Idéznék egy véleményt a fórumróll: ?Ez egy szar, a testületnek úgy látszik nincs elég dolga. A minimum lenne, hogy tudassák, pontosan milyen módon, mely szavaiddal/mondataiddal sértettél meg kiket és miért, illetve azokat, akiket megsértettél, milyükben sértetted meg.?
Ez nonszensz. Egyrészt az internetről nem lehet információt eltávolítani (nagyobb befolyással bíró szervezeteknek is beletörik ilyenbe a bicskája), valamint miért is kérjek bocsánatot? Azért, mert leírtam a véleményemet? Semmi olyat nem írtam, ami uszítana, nem közöltem hamis adatokat. Tehát, kéremszépen, a vélemény azért van, hogy jól megtartsuk magunknak. Előre a diktatúrába!
Az már jelent valamit, ha valakitől el kell határolódni. A falubeli Józsi bátyámtól nem határolódik el senki, mert nem számít mit mond. Úgy látszik, hogy akkor amit Én írok az számít. Mert ha nem számítana nem határolódnának el tőle
A nekem küldött levélben szerepel egy ilyen mondat: ?Demokráciában mindenki elmondhatja a véleményét, de azzal másokat nem sérthet meg.? Ez nem így van. Nézzük csak! Idézek Molnárgörénytől: ?A sértő véleményt is védi az alkotmány, egy bizonyos határig (ezt a határt az írásod meg se közelíti).? Továbbá Molnárgörény (mint jogtudó) ezt írta még nekem: 18/2004. (V. 25.) AB határozat [a közösség elleni izgatás tényállásának szigorítására irányuló törvény alkotmányellenessége]: ?1.1. A kérdés megválaszolásakor az Alkotmánybíróság abból indult ki, hogy az Alkotmány 61. § (1) bekezdésében biztosított véleményszabadság a kommunikációs jogok anyajoga, amely egyrészt az egyén önkifejezését, illetve személyisége szabad kibontakoztatását teszi lehetővé, másrészt az egyénnek a társadalmi és politikai folyamatokban való tevékeny és megalapozott részvételét biztosítja. Emellett az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy az eltérő nézeteket, álláspontokat, elképzeléseket egymással ütköztető politikai vita a demokrácia sajátja. A vélemény elfojtása vagy napvilágra kerülésének megakadályozása nem teszi a véleményt meg nem születetté, és nem gátja valamely nézet elterjedésének. A társadalom szellemi gazdagodása a véleményszabadságtól is függ: csak akkor van esély a téves nézetek kiszűrésére, ha szabad és nyilvános vitákban ütközhetnek ellentétes vélekedések, és ha a mégoly szélsőséges nézetek is napvilágra kerülhetnek. A szólás szabadságának állapota a demokrácia fokmérője. Minél kevesebb korlátozás nélkül érvényesülhet a véleményalkotás és ?nyilvánítás joga, annál biztosabb lábakon áll az alkotmányos demokrácia. Egy valóban szabad társadalomban a szélsőséges nézetek hangoztatása önmagában nem idéz elő zavargásokat, hanem hozzájárul a köznyugalom és közrend alakításához, a lakosság toleranciaszintjének emeléséhez. Ahol ?sokféle véleménnyel találkozhatnak az emberek, a közvélemény toleráns lesz?.?
Nomeg szerintük nem illik ilyen sértő dolgot írnom. Hát, vélemény. Sértő, nem sértő, benne van a szólásszabadság paklijába. Lehet ellenvéleményt is írni és publikálni. Senki nem gátol meg senkit ebben. Ezért jó az, hogy mindenki elmondhatja a véleményét!
Ja, és négyszer is átgondoltam amit most ide írok!
De legjobban Molnárgörény foglalta össze a helyzetet: ?… Amúgy vihar a biliben, mert az írás bár kritikus, de semmi esetre nem sértő. Nem köteles mindenki leborulni egy szarul szervezett esemény előtt. Hol van a te véleményed a szélsőségtől??
Olvass továbbBeküldve: szerző: charlie | 1 hozzászólás
Hát kérem ez már vicc…
Vasárnap hajnalban történt egy diszkóbaleset Mezőhegyes és Makó között, Makó határában. No, ebben még semmi különös, mivel ilyen baleset jó párszor előfordul az utakon. Öten voltak a kocsiba, ketten rögtön meghaltak, az egyik kórházba szállítás közben, a sofőr pedig tegnap. Körülbelül 180-al mentek neki egy fának, egy valószínűleg kölcsönkért Alfa Romeoval, úgy, hogy a sofőr valószínűleg ittas volt. Azt tudni kell, hogy a kocsiban ülők czigányok voltak.
És mit mondott a család? Nem, természetesen nem ők a hibásak, áááá, egy czigány, nem, mindenki más a hibás, mert a czigányokat megkülönböztetik! Na, most már ezt is tudjuk. Szóval mi mindannyian hibásak vagyunk mert valaki 180-al ittasan (valószínűleg részeg volt) nekicsattant a fának. Akkor most gyakoroljunk bűnbánást szegény elhunyt ember társainkért. (Mellesleg Kolompár István aki a kórházba szállítás közben halt meg, korona tanú volt Pénzes Henrietta ügyében).

Ennyi maradt a kocsiból
Mivel az áldozatok Makón nem mehettek be a diszkóba, ezért mentek Mezőhegyesre, amiből a család, ugye levonta a következtetést.
Nos, nézzük a tényeket. A diszkósok kiszűrik a balhés embereket, valamint a kiskorúakat. (Könnyebb a bejáratnál kiszűrni a 18 év alattiakat mint a pultnál, mert ha kiszolgálnák szeszes itallal, nagyon megüthetik a bokájukat, inkább nem kockáztatnak, amit megértek személy szerint). A balhésokat meg remélem egyértelmű, hogy miért kell kiszűrni. Ki akar olyan helyre menni ahol csak feszültség van? Persze minden czigány ártatlan, ma született bárány, azonban érdekes mód a helyi czigány önkormányzathoz egy bejelentés történt az esetekkel kapcsolatba. Hogy is van akkor a leányzó fekvése?
Tehát a következtetés: Ha egy czigány valamit csinál azért azon kívül mindenki más felelős… Szép…
Olvass tovább
