Összes bejegyzés ilyen címkével: " internet"
2007. október 28.

Halál

HalálAz ember életében csak két állandó esemény van. A születés és a halál. Egyszer mindenki átesik ezeken. Megszűnik az agy oxigénellátása (normális esetben, mert előfordulhat, hogy maga az agy mint fizikai dolog létezése szűnik meg), leáll, és vége. Minden ami az ember fejében volt elmúlik.

Persze az ember hátra hagy maga mögött ezer és egy dolgot. Hátrahagyja a gondolatait, élményeit, képeit, a személyisége egy darabkáját az interneten, újságokba, ezer helyen.

Vajon a jövőben mikor elér a tudomány egy olyan szintet, hogy ki tudjuk nyerni az információt az agyunkból (mint egy cd-ről akár), klónozhatunk magunknak új testet, belemásoljuk az agyunk tartalmát és halhatatlanok leszünk?

Vagy épp lesz egy nagy központi ?adattár? ahová mindenki személyisége, tudása ?feltöltődik? a test biológiai halála után, és egy nagy virtuális térben fogunk élni tovább?

Még régebben láttam a ?A vágó? című (ha jól emlékszem) filmet, aminek az a rövid lényege, hogy az emberek fejébe lehetséges egy csippet (vagy valami hasonló adatgyűjtőt) beültetni, és a halál után azt le lehet tölteni (csak amit hallott és látott az egyén, a gondolatait nem!). És akkor ezt ki lehet írni DVD-re, és az örökösök elteszik otthon…

Vagy mindannyian egy nagy egységes kollektív tudat részei leszünk (mint ahogy HAL és ha jól emlékszem Browman személyisége a fekete monolitban ami a Jupiter körül holdon van ? ha jól emlékszem az Európán ? ami védelmezi az ottani életet, ők ketten is egy személyiséget alkottak, összekeveredtek).

Vagy csak jobban elfogadott (az élet része) lesz a halála? Manapság nagyon idegenkedik az ember (a nyugati típusú) a haláltól, régen nem így volt ez….

Szóval érdekes egy téma ez. kíváncsi vagyok, hogy az olvasónak mi a véleménye erről?!

2007. szeptember 19.
10 éves a Google! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

10 éves a Google!

10 évvel ezelőtt kezdte meg pályafutását hivatalosan a Google kereső (azért csak hivatalosan, mivel a fejlesztést már egy évvel korábban elkezdték, azonban a 1997. szeptember 15-én jegyezték be a google.com domaint).

Az egészet két huszonéves amerikai egyetemista találta ki, Larry E. Page valamint Sergey Brin. Talán nem is gondolták akkor, hogy mekkora siker termék lesz az, amit alkottak.

A Google-val kereshetünk képeket, kereshetünk fájlokban (ha jól tudom 13 fájltípusban tud keresni), web oldalakat. Lehet nyelvek szerint keresni, meg még ezer meg egy dolgot.


Larry Page és Sergey Brin

Azonban ma már a Google nem csak a kereső szolgáltatást jelenti. Van mér Google levelező (Gmail), fotó megosztó (Picasa), online irodai csomagot (Google Docs), statisztikai rendszer (Google Analytics), hirdetési rendszer (AdSense és AdWords), és még ezernyi más dolog.

A Google Inc. egy igazán sikeres céggé nőtte ki magát az elmúlt 10 évben. Azóta bejegyezték a tőzsdére, és az árfolyama szépen ível felfele. Sikerüket annak is köszönhetik, hogy egy új keresési módot találtak ki, aminek segítségével a találatokat úgy tudták tálalni, ahogy azt a felhasználók elvárják.

Naponta több milliónyian keresnek rajta az egész világban, napi több száz milliónyi keresést hajt végre, és az adatbázisa több milliárd weboldalt (valamint képet, dokumentumot) tart nyilván.

2007. szeptember 14.

Szólásszabadság

61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.

Tehát mindenki azt mondhat, és gondolhat amit akar. És ez egy jó dolog. Azonban van aki nem így gondolja. És, hogy ki az? Hát a Feri. A Gyurcsány. Ja, ő most a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc be akarja tiltatni a Kuruc.info-t. Ami már ott megbukott, hogy ez nem egy újság, amit be lehet tiltani. Az internetet nem lehet (és nem is szabad!) cenzúrázni. No, meg az oldal nem is Magyarországon van, szóval nem tudják lefoglalni sem. Egy null ide.

De most szakadjunk el a Kuructól. Itt arról van szó, hogy egy politikus be akar tiltatni egy médiát. Még ha egy civil szervezet emelne panaszt ellene, még belefér. De egy politikus.

Lehet, hogy szkeptikus vagyok, de ezek után mi jön? Most ezt az oldalt, holnap más oldalakat, aztán már a nyomtatott média? Jön a cenzúra?

A kommunisták szabadon leírhatják, hogy szerintük 56 ellenforradalom volt, és jó volt, hogy itt voltak az orosz megszállók (szerintük persze nem azok voltak), de a (szélső)jobb nem írhat azt amit akar?

Igenis bárki kinyilváníthatja ott ahol akarja, és lehetősége van rá azt, amit gondol. Még ha egyeseknek ez nem is tetszik. De azok a másik is szabadon kimondhatják azt, hogy nekik nem tetszik.

Egy politikusnak ? szerintem ? nem szabadna ilyet mondania! Ha egy sajtó termék (vagy akár internetes oldal, vagy akármi) törvényt sért, akkor azt a megfelelő szerveknek kell kideríteni. De nem a politikusnak. Persze, ez úgy volna a legjobb, ha a politikának nulla befolyása lenne a rendőrségre, az ügyészségre, a bíróságra. De, hát mint tudjuk, ez sajnos nem egészen van úgy, mint ahogy kéne lennie.

Nálam már a tüntetésekkori lista írogatás is kicsapta a biztosítást, de ez már mindennek a teteje.

És nem számít, hogy ki mondja, ha az Orbán, vagy akármelyik politikus mondana ilyet, az is megbocsáthatatlan bűn lenne.

Mert ha nem nyilváníthatjuk ki szabadon a véleményünket az már egy diktatúra

2007. szeptember 3.
Reklámok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Reklámok

ReklámHa az ember internetezik, akkor úton-útfélen belebotlik reklámokba.

Vannak a kevésbé tolakodók (pl. Google AdSense), amik szöveges ? célzott ? hirdetést jelenítenek meg, és ezek nem is zavarók, sőt, néha még hasznosak lehetnek (nomeg az ilyen reklám a gépet sem lassítja). Persze előfordul egy-két oldalon, hogy az izgága webszerkesztő túl sok ilyen reklámot pakol az oldalra, és már a mennyiség miatt lesz zavaró, de általában ezeken az oldalakon semmi olyan nincs ami miatt az ember látogassa.

Aztán ott vannak a Keymedia féle reklámok, amikor fórumokon (eddig csak fórumokon találkoztam vele) adott szavakat linkesítenek be, és így próbálnak hirdetni. Na, ez egy gusztustalan reklámforma, (talán még a szerzői jogokat is sérti, mivel megváltoztatja a hozzászólást, amit ugye csak a szerzője tehet meg). Még szerencse, hogy csak egy Javascript, így egyszerű szűrni.

A legidegesítőbb viszont az izgő, mozgó animált giffes, vagy flash-es reklámok, főleg ha abból túl sok van az oldalon. Ha még a színviláguk is elüt az adott oldaltól, az kész katasztrófa. A nagyobb (magyar) portálok mind tele vannak ilyen reklámokkal (pl. iwiw, Index). Ezek a flash-es reklámok nem elég, hogy baromira zavaróak (és a sok mozgással jól fárasztják az ember szemét is), de ha több van belőlük, képesek szépen lefogni a gépet sebességben. Ami már ugye zavaró.

IWIW reklámmal
Iwiw reklám nélkül

Fölül reklámmal, alul reklám nélkül az Iwiw. Klaty a képre a nagyobb képért

Vagy vannak a főoldal lecserélő reklámok, vagy amik beúsznak, és x másodpercig nem is lehet bezárni azokat. De baromi idegesítő az ilyen…

De sebaj, ez a probléma már régóta zavar nagyon sok embert, úgy hogy van megoldás rá! És mi a megoldás? Szűrniadblock, blokkolni kell a reklámokat. Ami ugye teljesen legális, mivel a reklámszűrő megoldások az ember számítógépén manipulálják az oldalt.

Több megoldás is van, a különböző programoktól (különálló program, tűzfalba épített blokkoló), a böngészőkbe épülő plugineken át, az egyszerű host fájlos módszerig. Vagy nagyobb cégeknél, intézményeknél proxy-val szűrik a reklámokat, központilag (egy nagyobb hálózaton baromi sok felesleges adatforgalmat tud generálni a sok flash-es banner). Vagy az Operában már beépítve van a banner szűrő.

Én személy szerint a Firefoxos Ad-Block-ot használom. Kicsi, gyors, és pont az tudja ami nekem kell. Be lehet állítani, hogy letöltse, és utána fedje el, vagy le se töltse a listáján szereplő dolgokat (ez utóbbi a célravezetőbb szerintem)

Firefox LogoÉs, hogy miért szűröm a reklámot? Mert zavarnak. No, nem a Google félék, azok (ha jól vannak elhelyezve) nem zavaróak, hanem a sok izgő-mozgó, gép lefogó banner a zavaró. Mikor már az ember a reklámtól alig találja meg a valódi tartalmat.
Marketingesek szerint a reklámok szűrése fenyegeti az üzleti modelljüket (ingyen tartalom a reklámért cserébe), nos, ez engem, mint egyszerű internetezőt nem igazán érdekel. Vagy ne csináljanak ennyire pofátlanul tolakodó reklámokat, vagy így jártak. A TV-t is elkapcsolhatja az ember, ha reklám van. Nem szabhatja meg senki, hogy az ember a saját gépén mit néz meg, és mit nem. Ha Én reklám nélkül akarom nézni, akkor úgy nézem. Ha sokan szűrik, akkor nem lehet, hogy nem a felhasználó a hülye, hanem a modellben van a hiba?

Szóval, szűrésre fel (klaty ide egy Ad-Block listáért)!

2007. július 9.
Fájlcserélés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Fájlcserélés

p2pÉrdekes téma. Sokan csinálják. Majdhogynem népi sport (nép most egyenlő az internetezőkkel). Valamilyen formában mindenki töltött már le illegális tartalmat (ha máshogy nem, hát jog védet képet, vagy videót nézet a neten, akár a youtubon)

Mostanában volt, hogy egy Tóth Benedek nevű T-online előfizetőnek levelet küldtek, hogy illegális (Warner) filmet töltött le. Nos, honnét tudja a kedves Warner filmkiadó, hogy mit töltött torrentel az ember?

Nos, vagy a forgalmat figyeli, ami azért eléggé nehéz (meg jogtalan) meg ahhoz kéne az ISP is a buliba (bár, kitudja a T-seknek milyen megállapodása van kivel). Vagy pedig onnét tudja, hogy ki mit tölt, hogy ő ossza meg. No, ez meg egy jó nagy logikai bukfenc. Ugyanis, (Magyarországon legalábbis, meg akkor gondolom EU-ban is) olyan bizonyíték, amit nem törvényes keretek között szereztek nem számít bizonyítéknak. Tehát, mivel a feltöltés illegális (bár, Magyarországon joggyakorlat szerint még az is belefér a szabad felhasználásba, addig míg senki nem kér és fizet érte egy fillért se, igaz ez eléggé vitatott, törvényileg felölteni nem szabad), és a feltöltés alapján van meg az IP címe a letöltőnek (ami filmek és zenék esetén teljesen legális Magyarországon), akkor mivel bűntényen keresztül van meg az IP cím, az nem számít bizonyítéknak. Így elmehetnek kukutyinba zabot hegyezni.

Aztán ott van még az, hogy a kiadók mindig arról beszélnek, hogy nekik mennyi káruk keletkezett. Azonban, ők mindig azt nézik, hogy hányan töltötték le, és azt mind úgy veszik, hogy az megvette volna. Pedig ez nem így van.
Attól, hogy valaki letölt egy filmet, zenét, még nem biztos, hogy elmenne és meg is venné azt. Lehet nem is tudna az adott alkotásról. Így máris nem olyan nagy az a kár (nem is kár, elmaradt bevétel? bár az se igazán…) Aztán, meg lehet, hogy valaki letölt valamit, és az megtetszik neki, és akkor meg is veszi.

Sajnos a médián keresztül az ASVA, Artisjus meg egyéb adóforintokból élő léhűtő banda elhitette a köznéppel, hogy a fájlcserélés bűn, holott ez ma ebben az országban a törvények szerint nem így van. De, hát a pénz az úr.
Aztán ott van a jogdíj az üres DVD-re, CD-re, memóriakártyákra (ami a fényképezőkbe van arra is, mert ugye ott tároljuk az illegális tartalmakat…), meg ki tudja még mire. Amit azért raknak rá, mert abból indulnak ki, hogy biztos jogvédett tartalom kerül rá. Ez ám az ártatlanság vélelme. És ha Én egy DVD-re a saját filmemet rakom akkor visszaigényelhetem a jogdíjat? Egy fenét… Aztán csodálkoznak, hogy Magyarországon gyakorlatilag hulla az írható optikai adathordozók piaca. Mert miért vegyük meg itthon, mikor Szlovákiából meg lehet rendelni (legálisan ugyebár, és abba is van jogdíj, mint ahogy néhány más országba, csak nem ilyen nagy), és még postaköltséggel együtt is olcsóbb mint a boltba megvenni. Érdekes mód az ezerforintos DVD filmeket pillanatok alatt elkapkodják a Tescóból meg az ilyen hiper-szuper márketekből. De, hát 4-5-6 ezer forintot nem lehet kiadni egy nyamvadt műanyag lemezre. Majdhogynem egy film árából megvan az egy havi internet… Ami még hasznosabb is mint egy film.

Talán el kéne gondolkozniuk a kiadóknak, hogy nem életképes már a múlt században kialakított üzleti modelljük, és nyitniuk kéne az új terjesztési helyek felé. Miért nem lehet filmet on-line megvenni és letölteni? Nem érné meg a kiadóknak? A fenét nem, az i-Tunes sincs a csőd közelébe. Csak nem akarnak váltani. Mert talán ez a kényelmes nekik. De a fene tudja, az illetékesek mindig csak hebegnek-habognak.

(még valami, eléggé abszurd a szerzői jogi törvényből adódó dolog, hogy filmet-zenét lehet másolni, de könyvet, újságot, meg sehogy. persze, azért ez mégiscsak egy internet előtti korból itt ragadt törvény…)

2007. június 29.
Fonera, de minek… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Fonera, de minek…

Ugye van ez a Fonera ?mozgalom?, amikor is olcsón lehetett (karácsonytól húsvétig ingyen, most jelenleg féláron) lehet venni egy routert amibe van egy AP is (vezeték nélküli hozzáférési pont). Na, most, ebbe az a buli a népnek, hogy kap potom pénzért (amikor ingyen volt, akkor ugye ingyért, most meg 20 ejróért) egy wifi routert, ami két hálózatot csinál. Egyet titkosítottan a helyi hálózathoz, magunknak, egyet pedig tikosítatlanul FON_ előjellel, az odatévedt vándoroknak.
Namost, ebbe az a jó (mármint ha az embernek van egy ilyenje), hogy azért cserébe, hogy megosztja a netét, Ő is bármikor használhatja a másét. Tehát ez ilyen kölcsönösen jó dolog (az üzleti részét hagyjuk). Szóval, ezért nem kell mást tenni, mint, hogy ez a kütyü napi 24 órában az interneten legyen.

Nos, ugye ezt úgy célszerű elhelyezni, hogy az utcán, vagy közterületen is lehessen fogni a jelet, hogy a vándor tudjon internetezni, skypolni, stb. De vannak azok, akik szarnak az egészre. Nekik csak az ingyen router kellett…
Tegnap, gondoltam, hogy végre kipróbálom, hogy milyen használni másét, ezért útba ejtettem az északi városrészben található egyik Font (van jó kis térkép, ahol meg lehet nézni hol vannak) csak aztán jött a pofára esés… Nem lehetett csatlakozni rá.. Hogy, miért nem? Mert olyan gyenge volt a jel (94-es listán 5-6-ot kapott). Na, bumm, igaz, on-line van a cucc, de így nem sok értelme van. Jó, akkor két utcával arrébb mentem, ahol még egy volt. Csakhogy, ott is ugyanez volt a helyzet… Kritikán aluli volt a jel minősége, annyira, hogy csatlakozni se lehetett hozzá…
Kérem szépen, így aztán baromi sok értelme van… Elrakja úgy (azt, hogy direkt, vagy nem direkt, azt nem tudom), hogy ne lehessen közterületről fogni.
Szép…

Oldalak:«1234567»