Beküldve: szerző: charlie | 4 hozzászólás
GPS mobiltelefonnal
Mivel már korábbról volt egy GPS trackkerem, ami képes Bluetooth-on is kommunikálni (előrelátóság, mert akkor mikor vettem, ezt a funkciója nem is kellett), és múlt héten vetten egy új telefont, amiben szintén van Bluetooth, így kézenfekvőnek tűnt, hogy keressek valami térkép programot, ami javas (tehát elmegy a telefonon), és tudja használni a külső, Bluetooth-os GPS vevőt.
Azt le kell szögeznem, hogy az ilyen programok navigációra nem jók (bár, biztos van kivétel, amivel én találkoztam az nem tudott ilyet), hanem csak a térképet toligálják a pozíciónknak megfelelően. Tehát arra, hogy beülünk a kocsiba és majd szépen mondja az útvonalat nem alkalmasak.
Az alábbi követelmények azok, amiknek meg kellene felelni az ideális programnak (legalábbis számomra:)
- Offline legyen (vagy legyen benne offline mód)
- Tudjon loggolni (útvonalat, ha lehet GPX formátumba)
- Valami tracklog formátumból, rá tudja rajzolni a térképre egy előre megadott útvonalat (és így láthassam, hogy menyire tértem el az útvonaltól)
- Adott ponthoz képesti távolságot és irányt megadni (geocaching)
- Ingyenes, vagy olcsó legyen, azonban ha fizetős legyen teljes értékű demója (funkciókat tekintve)
Akkor irány a getjar.com (ami itt nincs fent program, az vagy nagyon új, vagy szóra se érdemes)
Mobile Gmaps
A Mobile Gmapsot próbáltam ki először. Nos, ez alapvetően online program, viszont van hozzá egy kis program (plusz egy weboldal), amivel le lehet menteni térképeket (google mapsot, yahoo mapsot, stb.), amit aztán a programnak meg lehet mutatni a telefonon, hogy ott vannak a térképek, és így ami ott megvan, nem a netről szedi le.
Lehet útvonalat is keresni, azonban ehhez internet kapcsolat kell. A Google Maps térképeit töltöttem le (a program által támogatottak közül ez volt a legpontosabb a környékre). A programban a térképeket úgy tudom használni mint a böngészőben, lehet nagyítani, kicsinyíteni (persze, ehhez a különböző szinteknek a telefonban kell lenni. Mellesleg tud magyarul is, bár a nyelvi fájlok letöltéséhez is net kéne. Kezelése elég egyszerű a programnak, a térképek letöltése is.
KML formátumból be lehet tölteni pontokat, azonban ezek között nem húz vonalat a program. Tehát nem igazán lehet látni, hogy merre kéne menni. Kerülő megoldás lehet sűrün felvenni pontokat, de az meg rengeteg idő.
Trackelni lehet, de csak online, telefonba nem menti el. Elvileg az offline rögzítési lehetőség (csakúgy mint a KML-ből importált útvonal) fejlesztés alatt van. Elvileg, mivel ezt már 2007-ben írta a fejlesztő a program fórumába.
Tehát jó kis program, azonban a kitűzött céloknak nem felel meg.
Kattints ide a program letöltéséhez: Mobile GMaps
Geocache Navigator
Ez a program direkt geocaching célokra van, tehát a megadott ponthoz képest mutatja az irányt, távolságot, stb.
Csak ez egy fizetős program (az ingyenes verzió csak nokiára jó), ráadásul SE telefonra nincs is.
GPSed
Ez a program elvileg direkt tracklogra van kihegyezve. Aztán a loggot fel lehet tölteni netre, és itt látható, hogy merre jártunk vagy képeket (geotagging) lehet koordinátákhoz rendelni (izé, fordítva).
Szóval, a felállított célokra nem alkalmas, azonban ha csak tracklog (vagy fotózáshoz kell a koordináta) tökéletes program. Ami hibát tapasztaltam a programban az az, hogy nem mindig csatlakozik elsőre a GPS vevőhöz, ilyenkor ki kell lépni a programból, kikapcsolni a GPS vevőt, majd visszakapcsolni. Valamint az, hogya program a saját bináris formátumában tud csak loggolni.
Kattints ide a program letöltéséhez: GPSed
GPS Track
Egy másik tracklog alkalmazás. Azonban ez a végletekig egyszerű program. Semmi mást nem csinál mint a beállított időközönként és/vagy távolságonként rögzíti a koordinátáinkat. Aztán ezt elmenthetjük KML, GPX vagy CSV formában.
Ez egy olyan program amit elindítunk, aztán a háttérbe rakunk futni, mert alig eszik erőforrást.
Kattints ide a program letöltéséhez: GPS Track
MapNav
(Miközben teszteltem, és írtam a programról, pont kijött egy új verzió, ami semmissé tette a leírtakat, így írhattam újra)
Mikor először próbáltam a MapNavot, akkor minden funkciót tudod amit követelménynek állítottam, kivéve a legfontosabbat: online működik igazán. Persze, lehet hozzá térképet gyártani, ami azonban nem lehet akármekkora (méretileg), mivel egy bizonyos méret felett a telefonok hardvere kevés hozzá. Aztán az új verzióban lett egy új funkció, amivel egy cache mappába menti a térképeket, és offline módba lehet ezt használni. És a cache mappát a számítógépen is elő lehet állítani.
A program tud útvonalat menteni, pontokhoz képesti távolságot irányt megadni, útvonalat betölteni, és megjeleníteni, mindent amire az ember vágyok. És még magyarul is beszél.
Térképeket a hozzá való programmal (Map Creator) lehet előállítani, aztán a cache mappát csak átmásolni a telefonra. Sajnos elég kis fájlokat gyárt, úgyhogy érdemes FAT32-t és a legkisebb elérhető blokkméretet használni.
Tud még egy halom dolgot, ami haszon vagy épp haszontalan, na, de ezeket most nem sorolom fel. A felállított szempontokat mind teljesítette a program, így végül ez lett a befutó. Ami talán negatívum, hogy eléggé eszi az aksit (legalábbis jobban, mint a többi program). Valamint Google Surface egy bizonyos adatmennyiség után nem ad több “csempét”, így csak új IP cím beszerzése után (ADSL előnyben) folytathatjuk a térkép letöltést.
Kattints ide a program letöltéséhez: MapNav
Plusz a MapCreator program, benne pár térképpel (az itt lévő cache mappát kell a telefonra másolni, abba a mappába, amit az Általános opciókbál beállítottunk munkamappának): MapCreator
Beküldve: szerző: charlie | 1 hozzászólás
Fekete Pákó utca, Budapest
Pedig ilyen van. A Google megmutatja

Fekete Pákó utca, térkép nézet
Csak nehogy egyszer valósággá váljon.
Valószínűleg azonban csak a könyveknél, lexikonoknál, térképeknél meglévő easter egg-ről, direkt hibás dologról van szó, melyel látható, hogy ki kitől lopja a dolgot. (szótárakba, lexikonokba is van mindig egy ilyen hibás dolog). Ezt mellesleg a Tele Atlas követte el, elvileg minden ilyen térképben benne van.
Beküldve: szerző: charlie | 0 hozzászólás
Napi hírmustra
Na, nézzük mi fontos történt ma a nagyvilágban:
A Google Sites magyarul
Juppé, amióta megjelent ez a szolgáltatás az Apps-ban erre vártam. Tananyagok netre felrakásához (ami a TIOP szerint követelmény) ideális lesz. És a magyar keresztségben a Google Webhelyek nevet kapta. Mondjuk nem tudom miért tartott több hónapig ama pár szó lefordítása, főleg, hogy nagy része a Docs-ban már megvolt (pl. a szerkesztőfelület). Na mindegy.
Gmail: 99,9%
Magyar oldalakon olvastam, hogy a Google kinyilatkoztatta, hogy a Gmail rendelkezésre állása 99,9%-os.
Eddig ez hivatalosan csak a Google Apps Premium (és nem hivatalosan az oktatási csomag) számára volt, de csak a levelezésre. Na, ez állítólag most már a Docs, Calendra, Sites, Talk szolgáltatásokra is igaz.
Viszont erről az egészről semmit nem találtam a neten, csakis a ma.hu egy cikke (amit aztán mások is lehoztak), se a Gmail blogban, se máshol. Eléggé valószínű így, hogy kamu az egész.
Update: egy angol cikk.
A vetkőző zalai tanerő
Na, már a világsajtó is ezen csámcsog. Ugyebár október huszadikán a zegi Széchenyi István Szki-ban tartottak gólyabált, ahol a tanárnő kicsit belefeledkezett magába, és nekiállt vetkőzni. Na, aztán ezt felkapta a hazai bulvármédia, majd most a világ bulvársajtója. Lehozta a The Sun, majd ezután (valószínűleg onnét átvéve) jó pár bulvárlap. Természetesen a videó fent van a Youtubeon (hát igen, ez a mai technika mire nem képes). Nem rúgták ki, fegyelmit kap valószínűleg.
Ehhez kapcsolódik még, amiről is írt, a média és az anonimitás kérdése. A IWIW segítségével egy percen belül a rendelkezésre álló adatok segítségével (foglalkozás, életkor, keresztnév, lakhely) meg lehet tudni, hogy kicsoda. Mellesleg balga mód kiírta publikusan minden adatát. Sebaj, őbaja.
Elektro Pont kaput
Lehúzza a redőnyt az Eletro Pont. Természetesen a bulvársajtó úgy tálalta, hogy a csúnya gonosz világválság az oka, holott már legalább egy éve döglődik, hitelekből élt, veszteséges (2007-ben 900 milliós veszteséggel zárt). És ugyebár mivel mostanság nem osztogatják úgy a hiteleket, így járt. Előbb utóbb bezárt volna válság nélkül is. Weboldalukat már eltávolították. Bulvár médiában 800, máshol 250 alkalmazott lesz majd állás nélkül.
2018-ra megszűnik a Rába szennyezése!
Egy kis örömhír. Legalábbis impotens politikusaink szerint. Sebaj, 2018 még tíz évnyire van, addig kipusztul minden a Rábából ami eddig megmaradt, de háppi meg szánsájn. A vastagbőr blogon zero jól összefoglalta a témát, érdemes átolvasni: Hatalmas magyar diplomácia siker: tiszta lesz a Rába
Akiket nem érint a válság
Most hallottam a Petőfin, hogy az fn összeszedte azt a tíz állást, amit nem érint a válság. Természetesen a kocsmáros köztük van, mily meglepő. Nameg a zacisok is nyernek a válságon.
Semmit sem ér az érettségi
Készült erről egy felmérés is, bár ehhez nem kell felmérés, hogy tudja az ember. Magyar Nemzetben van róla egy cikk.
Mára úgy hirtelen ennyi.
Beküldve: szerző: charlie | 0 hozzászólás
A Dog’s Breakfast
Egyszerűen szuper egy film. Röviden arról van szó, hogy van Patrick (David Hewlett, McKay az SG világból), aki egy kicsit (vagy nagyon, a fejére ejtették) bolond, van a nővére, Marilyn (Kate Hewlet, aki ugye a valóságba is a nővére, mint pl. SG világban is játszotta), meg van a nővérének a sci-fi szappanopera sztár vőlegénye Ryan (Paul McGillion Dr. Carson az SGA-ból), akit Patrick ki nem állhat. És minden áron meg akarja akadályozni, hogy elvegye a nővérét.
Feltűnik még Chris (Christopher Judge, Teal’c), mint egy nem is tudom mi. Valamint Ratcha (Rachel Luttrell, Teyla), aki a filmben lévő sorozatba szerepel. Meg még egy pár másodpercig Michael Lenic mint Zero (ő is a filmbelő sorozatba), és a legvégén Elise (Amanda Byram) mint Ryan nővére. Na, ő nem játszott egyedül az SG világba (meg Zero). És még Mars a kutya, akit Mars a kutya alakít
Alapvetően az egész film humoros, bár vannak benne olyan részek, amik nem humorosak. Helyzetkomikum, sima humor, meg egy kis morbid humor is van benne. A történet pazar (mellesleg David Hewlett írta, rendezte, jól kitett magától), a színészek játéka is jó. Főleg az SG után, McKay helyett (aki ugye egy zseniális tudós, hatalmas egóval) egy bolondot játszik. Végülis minden szereplő jól alakított, semmi kivetni való hiba nem volt a filmbe.
Érdemes megnézni, garantált másfél óra humor, és nevetés. Ja, és kevesebb mint egy millió dollárból csinálták a filmet. A film elérhető a neten, is van hozzá. Itt egy előzetes hozzá a Youtubeon
Beküldve: szerző: charlie | 0 hozzászólás
goosh.org
Ez kész. Unix-like shell Google cuccokhoz, úgymint keresés, blogkereső, feed kereső, wikipedia kereső, képkereső, hír, videó, maps, stb. Nagyon állat.
Az eredmények is úgy jelennek meg, ahogy az egy igazi parancssorhoz illik.
addengine paranccsal hozzá lehet adni a keresőszolgáltatásokhoz, így onnét is lehet keresni.
Egy-két példa (ja, érdemes előtte egy lang hu parancsot kiadni, hogy magyar lapokat keressen):
keresés a valami meg még az kifejezésre


Segítésget (mily meglepő) a help parancs ad.
Már csak az kéne, hogy egy rendes konzol (ablakba) be lehessen rakni, hmm, talán a links elviszi, na ezt ki kell próbálni.
Sajnos nem megy linksbe…




