Beküldve: szerző: charlie | 0 hozzászólás
InfoSavaria 2009
Megvolt az első nap. Mivel most még csak általános (és így érdektelen, semmitmondó) előadások voltak, így ezeket hanyagoltam, és inkább a kapcsolatépítés ment (=együtt sörözni a kocsmában).
Holnap már érdekesebb előadások is lesznek, azokra már feltétlen be kell menni.
Beküldve: szerző: charlie | 0 hozzászólás
Ubuntu Konferencia 2008
Nos, tegnap megvolt akkor ez is. Hát-hát. Nem nevezném életem legjobb konferenciájának. A szervezéssel semmi baj nem volt, minden teljesen normális volt, amit általában az ember elvár egy ilyen esemény kapcsán. Aztán ott vannak az előadások. Nos, ugye csak arról tudok nyilatkozni, amin ott voltam, tehát csak azokat véleményezem.
A délelőtti előadások közül ezeken voltam:
- Kadlecsik József: Tűzfalak építése ipsettel
- Czakó Krisztián: Vékonykliensek Ubuntu Linux alatt LTSP-vel
Az ipsetes előadás jó volt. Egészében. Érdekes volt, jó volt az előadás, pedig különösebben nem hoznak lázba az ilyen dolgok. Tehát itt mind a tartalom, és mind az előadás jó volt. Pont.
Ezután az LTSP-s előadás. Nos, itt már sokkal negatívabb véleményem van. A téma jó választás volt, mert érdekes, valamint aktuális. Azonban az előadás. Na, az hagyott maga után kívánni valót. Nem volt olyan nagyon rossz, de lehetett volna jobb is. Néha megakadt az egész lendülete, mármint az előadásé. Valamint majdhogynem az LTSP telepítését mutatta be (ez jó pár előadóra igaz volt). Sőt, folyamatosan az Intel Atom-os PC-t használjunk vékonykliensnek dolog ment, egy szóval nem említette, hogy léteznek dedikált vékonykliensek is. Már csak a cégük nevét kellett volna odarakni, meg azt, hogy mennyi, és mintha egy reklámot látna az ember (igaz, reklámnak tökéletes lett volna). Amit hiányoltam az pont az a rész ami a legérdekesebb. Mert azt, hogy hogyan telepítsem, állítsam be, el tudom olvasni a man-ba, nem kell ahhoz előadásra mennem. Nem igen beszélt a szerverek méretezéséről (ők mit használnak, példákat), a felhasználói reakciókról, felhasználói élményről (mennyire lassabb egy sima PC-hez képest). Érintőlegesen utóbbit érintette, de többet is lehetett volna róla beszélni. Valamint a végén kérdésként is felmerült a méretezés.
Ezután ebéd, 14:00-14:20-as előadásokat kihagytam, úgyse igen érdekel egyik sem.
Aztán délután. Ezeken voltam:
- Varga-Háli Dániel: Kollaboráció az iskolákban virtualizációval ? effektív információközlés
- Deim Ágoston: Központi felügyelet nyílt forráskódú eszközökkel
- Sütő János: Statisztikai spamszűrők (elmélet és gyakorlat)
Akkor először a kollaboráció az iskolába… Ez egy szörnyű előadás volt. Pontatlan, rossz előadásmód, hozzáértés hiánya, bénázás. Már a témaválasztásnál bebukta. (Amit tudni kell a Zimbráról: min 2, ajánlott 4 GiBájt RAM, és hol akarja használni? Középiskolába, muhaha.) Emellett nagyon sokat bénázott is. Kiírja a konzol, hogy no route to host, (ami ugye azt jelenti, hogy az if szépen lefeküdt, és a csomagok nem találnak az adott IP felé átjárót), erre nekiállta a demó gépén piszkálni a kábeleket, hogy biztos az a baj, és kábelt kell cserélni. Meg ő is szépen egy telepítési leírást akart tartani. Tisztára mintha a man-t kapná meg az ember hangoskönyvbe. Borzasztó volt (volt aki nem is bírta, és kiment…) az egész. Mintha nem lettek volna előadók, aztán hirtelen csak előkaptak valakit.
Ezután nagios. Itt az előadó profi volt, látszik rajta, hogy keni vágja az egészet, oda-vissza. Nade itt is egy telepítési leírást kaptunk. Felsorolta (volna ha lett volna idő) az összes opciót és, hogy mik azok. Nem pedig bemutatta, hogy ez miért jó, miért ezt válaszuk, stb. Amúgy az előadásmódja is jó a fickónak. Mondjuk mondta, is, hogy ez egy amúgy 4 órás előadás lenne, szóval megkockáztatom, hogy ezt a bemutatót egy nagios tanfolyamról hozta, ahol a nagios megismerése és nem bemutatása a cél.
SJ előadásáról már SJ blogjában leírtam a gondolataimat, szóval idézek magamtól:
Hát. Én nem ilyesmire számítottam. (a diát nem néztem meg előtte).
Sok technikai dolog helyett pl. egy könnyedebb, demóval tarkított előadás, jobban tetszett volna.
Mivel alapvetően ilyesmivel nem foglalkozok, és a konferencia se hardcore hozzáértőknek szólt (elvileg) szerintem jobb lett volna, ha kevesebb száraz technikai, tény, meg stb. lett volna.
Amúgy az előadás, stb. nem volt rossz
(sőt, maga az előadás is jó, egy olyan helyen, ahol mélyebb témákat érintenek, vagy én jól elértelmeztem ezt az Ubuntu konferenciát)
Tehát összeségében felemás a végeredmény. Ha a délelőttöt nézzük, akkor megfelelő szintet hozott (bár, ezt azért még lehetne emelni), ha a délutánt, akkor mélyen a mérce alatt volt. Tehát összeségében az elmegy kategóriába bele lehet rakni.
Beküldve: szerző: charlie | 0 hozzászólás
Holnap Ubuntu konferencia
És végre. Holnap Ubuntu Konferencia 2008. Azonban számomra van két rosz dolog. Az, hogy kétszer is lesz olyan, hogy megnézném az előadást, azonban egy olyan előadással lesz egyidőbe, amit ugyancsak megnéznék. Persze, így jártam.
10:30-11:15: No, az itt lévő programok közül meg úgy igazából egyik se érdekel. Talán Kelemen Gábor: Fordításmenedzsment az alapoktól előadására megyek be. De igazából ez a téma se érint annyira, bár a másik kettőnél érdekesebben hangzik.
11:30-12:15: Itt Mátó Péter: Szerverterem egy számítógépben – avagy hogyan élnek a barack lakói? előadására megyek be, azonban ugyanúgy érdekelt volna az LTSP-s előadás is (Czakó Krisztián: Vékonykliensek Ubuntu Linux alatt LTSP-vel), sőt. Lehet, hogy mégis az lesz a befutó
14:00-14:20: Czakó Krisztián: LME előadása. Se a mobilinternet, se az emacs és vim nem érdekel.
14:30-15:15: Na, ekkor lesz megin, hogy két előadásra is bemennék, de azok egyszerre vannak. Egyik Kruska Tibor: Miért használnak a legjobb vállalatok Linuxot? másik pedig Varga-Háli Dániel: Kollaboráció az iskolákban virtualizációval ? effektív információközlés előadása lenne. Talán utóbbira megyek be. Kíváncsi vagyok, hogy egy olyan ember akinek még soha nem volt közeli tapasztalata oktatási intézménnyel mennyire mondja meg a frankót (különben ez amúgy is divat). Nomeg olyat feltételez amik nincsenek egy átlag magyar iskolába (hozzáértés első körben)
15:30-16:15: Itt nem is kétséges, Deim Ágoston: Központi felügyelet nyílt forráskódú eszközökkel előadása lesz. A Nagios egy érdekes megoldás, bár még személy szerint nem ástam bele magamat.
16:30-17:15: Spamek érdekes témakör, ugy hogy SJ spamszűrős előadására megyek ebben az idősávban. Bár, ő már felrakta blogjára az előadásának tartalmát is
De szerencsére készül videó az előadásokról, így majd szépen utólag meg tudom nézni azokat amikről lemaradtam. Juppé. Csak ne kéne olyan hajnalba kelni holnap, azt nagyon nem szeretem…
Beküldve: szerző: charlie | 2 hozzászólás
Sysadmin Day
Ma van (július utolsó péntekén) a rendszergazdák megbecsülésének napja. Merthogy mindenkinek van már napja, akkor a rendszergazdáknak is legyen.
A vállalati szférában általában nincs is baj a rendszergazdák anyagi és szellemi megbecsülésével, annál kisebb viszont a megbecsülés a közszférába (főleg az oktatási intézményekbe). Milyen a jó rendszergazda? Láthatatlan. Merthogy ha minden flottul megy, akkor a felhasználók nem veszik észre, hogy az a rendszergazda (rendszergazdák) áldásos munkájának gyümöcse. No de ha valami kis baj van, akkor már rögtön megy a szitkozódás, és a minden menjen tegnapra hozzáállás.
A felhasználóknak általában lövése sincs arról, hogy egy rendszer karbantartása mennyi időbe tellik, és hogy mennyi időt kell fordítani a képzésre, a tudás szinten tartására. Sok munkáltató se tudja ezt. Pedig az informatika az egyik olyan szakma, ahol már akár egy pár éves lemaradás és végzetes lehet. Mert pár éves tudás már nem tudás.
Informatikai eszközök nélkül ma már semmilyen vállalat, iskola nem lehet meg, ezért fontos, hogy az ezeket a rendszereket életben tartó egyéneket megbecsüljük. Mint ahogy szemétszállítás nélkül se lehet meg egy mai város, és a kukásokat is meg kell becsülni.
Beküldve: szerző: charlie | 0 hozzászólás
Teendők
Vége a tanévnek, jön a nyár, stb. Jövő tanévre viszont jó pár dolgot meg kéne csinálni:
- NAP beüzemelése
- dokumentálás
- Windows Server 2008-ra áttérés
- Vista bevezetésének lehetőségei (programok, hogy futnak rajta)
- OpenOffice.org még jobbani bevezetése
- tiop
röviden ennyi.


