2008. november 5.

Beküldve: szerző: charlie | 0 hozzászólás

Napi hírmustra

Windows Server 2008 R2

A nagy Windows 7 hype miatt teljesen elsiklott az ember a 2008 R2 bejelentése fölött. A HWSW lehozott egy cikket erről. Érdekes új funkciókkal jön, bár ha minden igaz ezeket a funkciókat majd a Windows 7-tel lehet jól kihasználni. Emelett pár újdonsággal jelentkezik a Hyper-V, mélyebb PowerShell integráció (a GUI-s konzolok is PowerShellen keresztül bizergálják a rendszert), Coren is dolgoznak. Valamint valami olyasmit is beledolgoztak, amivel VPN szerű dolog valósítható meg VPN nélkül, SSTP protokoll használatával érhetik el a belső hálót. Igaz, ez csak Windows 7 kliensekkel megy. Azonban 2010-ig még sok minden változhat, amire kijön az R2.

USA választás

Ez is eldőlt. Bizonyára mindenki tudja már, hogy Barack Obama lett az új elnök. Remélem ez hoz valami változást az USA külpolitikájában (pl. abbahagyják ezt a világ csendőre dolgot és a katonásdisat)

Megbukott a szöveges értékelés itthon

Anno nagy reményeket fűztek hozzá, de úgy látszik mégse aratott akkora sikert. Akkor most kérdés, hogy hol a hiba? A tanárokban, a szülőkben, az oktatási rendszerben? Mivelhogy maga a szöveges értékelés más országokban sikeresnek bizonyult, ezért nem hinném, hogy maga az elv lenne rossz. Az Origo is írt erről egy cikket.

Végül is lehet benne valami, itthon legtöbbször az OKM által összeállított mondatbankot használják, nem pedig saját kútfőből értékelik a gyereket. És ilyen formán tényleg nem jobb mint az, hogyha jegyet kap a tanuló.

Vagy éppen a tanárok ellenállásán múlik? A nagy többség nem igen van oda érte, egy kötelező rosszként élik meg. Kevés idő, kevés pénz, sok az adminisztráció, és még ez is. Végülis így érthető, hogy miért csak bekattogtatják (vagy aláhúzzák, hol mit) az előre elkészített mondatbankból a mondatokat. Nameg a nyomtatás anyagi vonzatát is ellenérvként veszik, ami azért nonszensz. Egy gyerekhez 4 oldalt kell nyomtatni (törzslap két oldala, plusz a bizonyítvány betétlap). Egy normális (utántöltött tonert használva) lézernyomtatóval egy lap nyomtatási költsége 3-5 forint körül van, gyerekenként akkor ez legyen 20 forint (elég durva becslés), tehát még egy nagyobb iskolában is 10000 forint körül lesz a nyomtatási költség. Azért oké, hogy nincsen pénz, de ilyenen lovagolni… (és ez elég durva becslés, inkább fölé, mint alá belőtt árakkal).

A szlovákok betiltják az idegen zászlókat

Mikor először hallottam ezt, arra gondoltam, hogy biztos valami bulváros túlzás. De nem… Szóval decembertől a tótok országában a sporteseményeken nem lehet nem szlovák zászlót lengetni.

Szegedi demonstráló cigányok

Kb. 20 cigány nekiállt Szegeden a Cserepes soron demonstrálni. Hogy ne kerüljenek utcára. Mert magas a rezsi. Állításuk szerint a 30 m? alapterületű lakásért 21000 forintot fizetnek havonta, plusz ugyanekkora rezsit. És azon panaszkodnak, hogy ez sok, mert nem kapnak ennyi segélyt, így nem tudják fizetni a számlát és utcára kerülnek.

Tipikus példa, segély meg lakás legyen, dolgozni azt nem. Még a nyáron ugyanitt volt egy közvélemény kutatás, hogy mi lenne ha a segélyért dolgozni kéne. Ennyiben összefoglalható, hogy mi a véleményük róla:

Hogy ennyi pénzért még állandóan dolgoznunk is kellene? Na azt már nem!

Dolgozni kéne, nem tüntetni, és akkor lenne pénz rezsire. Nameg nem a kocsmában elinni… De azért vannak olyanok akik dolgoznának a segélyért…

Mobilstatisztika

Az NHH ismét publikált pár statisztikai adatot, amit a Cellanapló vesézett ki.

Olvass tovább
2008. november 4.

Beküldve: szerző: charlie | 0 hozzászólás

Napi hírmustra

Egy újabb izgalmas nap, újabb izgalmas történése.  Plusz a hétvége is itt volt.

Playboyba a vetkőző tanárnőt

Az egyik bulvárlap azt írja, hogy ha elég sokáig kitart a népszerűsége címlaplányt csinálnának belőle. Érdekes lenne az biztos. Bár az is biztos, hogy utána már nem taníthatna.

Hitelező szájt indult

Pont a gazdasági (hitelezési) válság közepén. A lényege az, hogy felrakjuk a netre, hogy mire és mennyit szeretnénk, aztán a felhasználók közösségi alapon összedobják. web2 a gazdaságban. Elvileg jobb kamatokat lehet elérni mint a bankoknál (mármint a felvevő szempontjából), azonban szerintem elég erősen kétséges, hogy ez be fog e válni a gyakorlatban, itthon. Mert a hazai embereknek nincsen tartalékuk. Na meg a rengeteg jogszabályi dolog, mint olyan apróság, hogy (legálisan) nem adhat akárki akárkinek kamatra hitelt. De, hát ilyen apróság kit izgat nemdebár…

Közösségi hitelezés

Közösségi hitelezés

Google és a PDF

A Google megint alkotott valamit. Mostantól a Google kereső képes PDF fájlokban szöveget keresni. Na, persze, ezt eddig is tudta, de csak azokban, amikben a szöveg az szövegként volt elmentve. Azonban rengeteg PDF-ben (főleg a különböző újság, könyv szkennelésekben) képként van a szöveg. Na, a Google már ezekben is tud keresni, valamint a szöveges PDF-eket is pontosabban értelmezi. Ráadásul Apache licences az OCR motor (OCRopus néven fut), amit le is lehet tölteni a Google Code oldaláról.

Már csak azt kell kivárnunk, hogy a gyakorlatban, hogy szerepel majd, nameg mit szól becses ábécénkhez.

Cigány-gyilkosság

Elég érdekes az eset. Természetesen (mint már megszokhattuk) azonnal elkezdték a nyálukat verni a különböző cigány szervezetek ,hogy biztos a büdös nácik, meg gárda, meg stb. volt. Aztán mint a Hírszerző írja, lehet, hogy csak szimplán uzsorakölcsönök miatt történt az eset. Majd kiderül, ha kiderül.

Bár ha szélsőjobbos leszámolás lenne, az szerintem nem ilyen enyhe lenne.

A német külügy 11000 számítógépet migrál Linuxra

Mert a németek olyan szegények, hogy nem tellik nekik Windows licencre, így Linuxokat raknak a gépekre. Bezzeg a Magyar Államnak, mi mennyivel jobbak vagyunk a németeknél :) Évente 1000 ?/gép összeget költenek karbantartásra (más német hivataloknál ez 3000 ?/év/gép). Eddig a 11000 gépből 4000 migrálása történt meg, de jövőre már mindet megcsinálják.

Végülis ez így nem olyan nagy hír, jóformán hetente hallani ilyesmit. Majd az lesz a hír, ha nálunk történik valami ilyesmi. De arra várhatunk még pár évtizedet.

20 év, és egy napos az első netes féreg

20 évvel ezelőtt Robert Tappan Morris szabadította a világra az első férget. A féregnek nevet is adott: Morris Word. Akkoriban ez elég nagy meglepetséget okozhatott, mivel a vírusokkal ellentétben a féreg szépen a háttérben megbújva, a meglévő infrastruktúrát használta fel a terjedéshez.

Ez még kárt nem okozott. Az első nagy károkat okozó féreg ‘99-ben szabadult el a neten.

Azt még azért hozzá kell tenni, hogy azért írt Morris egy programot, hogy megtudja megkora az internet, nem a károkozás, vagy anyagi haszon volt a célja. Írt 99 sort, és ezért kapott 3 év próbaidőt, 400 óra közmunkát és egy 10050 dolláros bírságot. De azért megérte neki, mert beírta magát a történelemkönyvekbe.

Olvass tovább
2008. február 20.

Beküldve: szerző: charlie | 0 hozzászólás

Gyűlöletbeszéd

És igen, elfogadták a törvényt, ami korlátozza az ember szólás- és véleménynyilvánítási szabadságát. Egyes csoportok most örülnek, a többség meg nem. Ezt a törvényt már korábban, 2004-ben Mádl Ferenc az Alkotmánybírósághoz küldte és az AB egyet is értett vele (nomeg ősszel már Sólyom is visszaküldte, mikor a Ptk.-t akarták módosítani, hogy perelni lehessen). Az MSZP-n kívül senki sem támogatja (még a puszipajtás SZDSZ se), valamint régebben hasonló kezdeményezések elbuktak alkotmányellenes mivoltuk miatt . Remélem ez is arra a sorsra jut.

Eddig is tele voltak a börtönök, de ha ez a törvény hatályba lép, akkor még jobban tele lesznek. Vagy majd csak akkor fogják alkalmazni, ha valakit el kell tüntetni. Vajon e törvény mögött az áll, hogy a czigányok az MSZP-re szavazzanak, az MSZP álláspontjára húzzák be a NEM-et a népszavazáson? De vajh, ha magyaroznak, akkor azokat is berakjak e a börtönbe?

Sőt, ez a törvény miatt már egy viccet se lehet elmondani, mert az sérthet egész népeket (pl. skót viccek, szőke nős viccek, stb.). A TASZ kedden levélben kérte Sólyom Lászlót, hogy kérjen előzetes normakontrollt a törvényre az AB-től. A levél itt.

A balfasz Fideszesek ha nem sztrájkolnának, hanem ott lennének ahol lenniük kellene, akkor eddig el se jutott volna a törvénytervezet. (174 igen, 127 nem, 11 tartózkodás, ez 312, 72-n nem voltak ott ugye. 127+72 az egy híján kétszáz)

Tehát akkor ha életbe lép (remélem nem) nem lehet szidni azokat akiket mindig szidunk. Se pártot, se céget, se csoportot (nem is lehet mondani se valakire, hogy pl. túlsúlyos, mert az már sérti, és két év), se vallást senkit. Szuper, diktatúrát ne vezessük be?

Olvass tovább
2007. november 7.

Beküldve: szerző: charlie | 1 hozzászólás

Hát kérem ez már vicc…

Vasárnap hajnalban történt egy diszkóbaleset Mezőhegyes és Makó között, Makó határában. No, ebben még semmi különös, mivel ilyen baleset jó párszor előfordul az utakon. Öten voltak a kocsiba, ketten rögtön meghaltak, az egyik kórházba szállítás közben, a sofőr pedig tegnap. Körülbelül 180-al mentek neki egy fának, egy valószínűleg kölcsönkért Alfa Romeoval, úgy, hogy a sofőr valószínűleg ittas volt. Azt tudni kell, hogy a kocsiban ülők czigányok voltak.

És mit mondott a család? Nem, természetesen nem ők a hibásak, áááá, egy czigány, nem, mindenki más a hibás, mert a czigányokat megkülönböztetik! Na, most már ezt is tudjuk. Szóval mi mindannyian hibásak vagyunk mert valaki 180-al ittasan (valószínűleg részeg volt) nekicsattant a fának. Akkor most gyakoroljunk bűnbánást szegény elhunyt ember társainkért. (Mellesleg Kolompár István aki a kórházba szállítás közben halt meg, korona tanú volt Pénzes Henrietta ügyében).

Diszkóbaleset Makó határában
Ennyi maradt a kocsiból

Mivel az áldozatok Makón nem mehettek be a diszkóba, ezért mentek Mezőhegyesre, amiből a család, ugye levonta a következtetést.

Nos, nézzük a tényeket. A diszkósok kiszűrik a balhés embereket, valamint a kiskorúakat. (Könnyebb a bejáratnál kiszűrni a 18 év alattiakat mint a pultnál, mert ha kiszolgálnák szeszes itallal, nagyon megüthetik a bokájukat, inkább nem kockáztatnak, amit megértek személy szerint). A balhésokat meg remélem egyértelmű, hogy miért kell kiszűrni. Ki akar olyan helyre menni ahol csak feszültség van? Persze minden czigány ártatlan, ma született bárány, azonban érdekes mód a helyi czigány önkormányzathoz egy bejelentés történt az esetekkel kapcsolatba. Hogy is van akkor a leányzó fekvése?

Tehát a következtetés: Ha egy czigány valamit csinál azért azon kívül mindenki más felelős… Szép…

Olvass tovább
2007. június 20.

Beküldve: szerző: charlie | 0 hozzászólás

Czigányok

CzigányokKi a cigány? Akit a környezete annak tart.

Kit tart annak a környezete? Aki nem úgy viselkedik, mint ahogy a többségi társadalom.

Miért nem képes ez a kisebbség felvenni az európai (magyar) viselkedés formákat? Miért nem tudnak beilleszkedni? Ha meg annyira nem is akarnak beilleszkedni, akkor meg mit csinálnak Európába? Valamelyik francia elöljáróság mondta mostanában, hogy az aki nem tud európaiként viselkedni, az menjen el Európából.
Minden népcsoportban, nemzetben vannak bűnözők, léhűtők, ?lógósok?, csak épp az a baj, hogy a cigányok körében ezek aránya kicsit (kicsit, fenéket, baromira) magasabb. De miért? Mert ez a kényelmes azoknak? Miért nem akarnak dolgozni? Az nem kifogás, hogy nincs munka, ha nagyon akarnak akkor tudna dolgozni, mert valami kis munka biztos lenne. De, hát végül is miért is dolgozzon, ha az államtól kap segélyeket, ingyen lakást, amit ha leél, tönkretesz, kap másikat. És ezen nem tudnak (vagy inkább akarnak?) változtatni. Ezt nevelik a gyerekeikbe is (amiből meg van annyi mint a fene, mert ugye védekezésről még csak hallani se hallottak… nomeg, így kap az államtól sok pénzt), így a helyzet nem fog változni.

Vannak akik képesek voltak felülemelkedni ezen, és beilleszkedni a társadalomba. Miért nem ők ezeknek a példaképei? Miért kell egy kisebbségi csoportnak “rettegésbe” tartania a többséget?

Az a baj, hogy az állam sem a megfelelő segítséget nyújtja, mert a segély meg az ingyen lakás szerintem nem a megfelelő segítség. Át kell nevelni őket. Durva, de ha másképp nem megy, akkor mit lehet csinálni? Ebben kéne az államnak segítséget nyújtani. Nincs más út mint az asszimiláció. Legalábbis viselkedésben minimum. Ha akarnának tudnának tanulni. Igaz, hogy most egy munkahelyen egy tanult romának a cigányok miatt hátrányos helyzete van, de ugye ezen lehet változtatni. Ha minden (vagy legalább a többség) cigányból tisztes, dolgos ember lenne, akkor nem érné őket hátrányos megkülönböztetés. Magyarok lennének. Nem pedig cigányok. Egyetlen más Magyarországi nemzetiségnél nincsen ilyen. Mert ők tudtak asszimilálódni. És az asszimiláció nem feltétlen jelenti azt, hogy elveszítik a kultúrájukat. Persze, lehet úgy is csinálni, de nem kötelező. Vagy ha nem akarnak ezen változtatni, akkor meg menjenek el a fenébe. Nem hiányzik ennek az országnak egy olyan népcsoport, ami lop, nem dolgozik, és ingyen él. Persze, aki dolgos, szorgalmas azt tárt karokkal kell fogadni.

Mert azért van ilyen is.

Olvass tovább