2007. augusztus 11.

Magyar Gárda

Magyar GárdaA ballib média szerint ez egy náci, fasiszta (jó lenne ha legalább eldöntenék, hogy akkor a jobbos ember az most náci vagy fasiszta mert baromira nem ugyanaz) szervezet amit el kell tiporni (Hogy is volt a Blikk-ben? Ordenáré nagy vörös betűkkel írták, hogy ez egy náci hadsereg, mert fekete az egyenruhájuk?)

Szerintem meg nagyon helyes, hogy alakul ilyen szervezet, ha másért nem, hát legalább rendbe lesznek a hadisírok és árvíznél lesz ki gátat ás. Mert ugye katonaság az nincs. Ifjúsági szervezetek megint csak nincsenek. Itt legalább foglalkoznak az ifjúsággal, nem hagyják elzülleni őket, ja, de hát a baloldalnak nem ez az érdeke, azoknak a birkák kellenek, mert birkákat könnyebb irányítani.

Amúgy meg még igazából meg se alakult a szervezet, aztán már most kiabálnak rá. Nem tudom, hogy ez mennyivel másabb mint egy akármilyen egyesület. Attól, hogy a nevében benne van, hogy magyar? Bárki alapíthat hasonló egyesületet, nem kell hozzá más, csak 10 ember, aztán kész.

Aztán majd kiderül, hogy mi sül ki ebből az egészből…

2007. augusztus 9.

LinuxMint

LinuxMint LogoNemrégiben olvastam a magyar Ubuntu oldalon erről a LinuxMint rendszerről, amiről azt írták, hogy egy (k)ubuntu alapú rendszer, viszont már alapból benne vannak a videó és hang kodekek, valamint más program körítés van benne.
Ezt nem lehetett kihagyni, gyorsan neki is álltam és letöltöttem. A KDE-s verziót töltöttem le (nekem szimpatikusabb a KDE mint a GNOME) a LinuxMint weboldaláról (a telepítő egy 951 MiBájtos ISO, ami ?LinuxMint-3.0-KDE-BETA-013? névre hallgat, és azért béta, mert ez még elvileg béta.).

Mivel CD-re nem fér ki, ezért feláldoztam neki egy üres DVD-t (nincsenek itthon az újraírható DVD-im), aztán már indítottam is a lemezről a rendszert (no, nem azért mert csak, hanem a meglévő Ubuntum úgyis széjjel ment, egy kicsit sikerült a függőségeket szétzilálnom, pl. nem volt hajlandó magától kikapcsolni, igaz, nem is Ubuntu volt, hanem már Kubuntu, de eredetileg Ubuntu volt 🙂 Szóval mindenképp újra akartam rakni, és akkor most itt a lehetőség). Ugyanúgy indul mint egy (k)ubuntu, live CD módban, igaz, itt nem lehet kiválasztani bootoláskor a magyar nyelvet, azonban a billentyűzet kiosztást igen (igaz, mint később mikor megy a rendszer kiderül, hogy ezt nem veszi figyelembe a KDE, de sebaj, utána be lehet állítani), aztán már tölt is…

LinuxMint CassandraPár perc várakozás (ugye a DVD azért eléggé lassú) szépen feláll a rendszer, szép (vagy nem, ízlések és pofonok) zöld színben pompázik. Ugyanúgy mint az ubuntunál itt is van egy Install ikon az asztalon, a telepítő is ugyanolyan (itt már ki lehet választani a magyar nyelvet, és úgy is kommunikál az emberrel). Milyen jó, hogy mikor először felraktam a Linuxot a /home-ot külön partícióra raktam, így most csak elég formázni a / partíciót meg a swapot (igaz, ezt kézi módszerrel kellett megcsinálnom, ugyanis nem ismerte fel, hogy ott egy Linux ? főleg, hogy Ubuntu ? volt, és le akarta az egészet törölni). Aztán szépen felmásolta a fájlokat, meg minden, ami viszont furcsa volt, hogy nem akart kimászni a netre a magyarosításért (ugye az Ubuntu, ha CD-ről telepíti az ember, akkor a netről szedi le a magyarosítást mert az nincs rajta a CD-n), de először azt hittem, hogy azért a majd egy gigába belefért a KDE meg a progik magyarosítása is. Aztán kiderült, hogy tévedtem…
Szóval telepítés (nem is jó ez a szó rá, mert gyakorlatilag csak felmásolja a DVD tartalmát a lemezre és kész) után újraindítás, és már száguld is a rendszer. Szépen be tudok jelentkezni a telepítéskor megadott felhasználói névvel, és minden beállításom ugyanúgy fogadott, ahogy azt még az Ubuntu alatt hagytam. Igaz, panaszkodott egyet, hogy valami progit nem tudott elindítani, mert nem találja, de hát ahhoz képest, hogy egy másik OS került rá, ez egész kicsi apróság (majd, ha a Windows tud ilyet…). Aztán ugye most jön az, hogy fel kéne rakni a magyarítást, mert jó az angol is, de ha már tud magyarul akkor miért ne… Keresem a Synapticot, de hát az nincs benne, no, sebaj, parancssorból felrakom a Synapticot, és már szépen grafikus felületen lehet telepíteni a magyar nyelvet (a következő csomagokat telepítettem Én (szóval, ha valaki magyarítani akarja, akkor a lista elő csak sudo apt-get install, és a többit be lehet másolni): aspell-hu ihungarian kde-i18n-hu language-pack-hu language-pack-hu-base language-pack-kde-hu language-pack-kde-hu-base language-support-hu myspell-hu openoffice.org-help-hu openoffice.org-hyphenation-hu openoffice.org-l10n-hu thunderbird-locale-hu mozilla-firefox-locale-hu-hu)

Töltöget pár megát, aztán szépen be is állítja magát magyarra (ha meg nem, akkor meg a KDE vezérlőpultján meg lehet tenni). Nekem a KDM felületet nem rakta át magyarra, de kézzel ezt is meg lehet tenni (jajj, de mire rájöttem, hogy azért nem fogadja el a jelszót, mert nem magyar a kiosztás…)
LinuxMint asztal a Tasty menüvel Hát, körülbelül .ennyi, mivel meglévő profilom volt, ezért nem jelent meg az-az idegesítő Tasty menü (nekem jobban bejön a hagyományos KDE menü), meg a beállítások is a helyükön voltak.

Persze azért egy kicsit kellett ezt is gyúrni, Én személy szerint leszedtem az általam soha nem használt programokat, meg felraktam egy-kettő programot (pl. Gaim, SciTE, Kdiff3, tömörítők, meg hasonlók, ja, meg mc, amit nem tudom miért nem raknak bele alapból, egy nagyon hasznos kis program ez) és kész.

Szerintem ez a LinuxMint igazából nem is egy Ubuntu alapú rendszer, hanem egy Ubuntu (vagy speciel most Kubuntu, sőt van is benne alapból Kubuntus ikon, meg szöveg) amire alapból felrakták a népszerű programokat, meg videó és hang kodekeket, meg flasht, meg javat, szóval olyan dolgokat amit az ember amúgy is feltelepítene. (ja, lehet, hogy eddig nem említettem, de az Ubuntus tárolókat használja, szóval minden tárolóból elérhető program alapból telepíthető rá)
Ami negatívum az az, hogy nem veszi figyelembe a bootoláskor megadott billentyűzet kiosztást (legalábbis a magyart nem), valamint a telepítő nem tölti le (vagy legalább megkérdezi, hogy letöltse-e) a magyarosítást. Bár, az is igaz, hogy rá fért volna a DVD-re. Merthogy így is 950 MiBájt a telepítő, ami már CD-re nem fér ki, tehát DVD-re kell írni, és akkor még van kb. 3300 MiBájt szabad hely, abba meg belefért volna egykét lokalizáció (meg skin, meg hang, meg egér témák, meg ilyesmik is, no, meg az mc is). Ja, meg azért fent lehetett volna a Synaptic gyárilag.
De azért összességében egy jó kis Ubuntu kiadás ez, csak tudnám, hogy mi a béta rajta…

2007. augusztus 8.

Böszme reklám…

Zalabaromfi reklám

A minap láttam egy újságban egy Zalabaromfi zRt. reklámot, amiben valami csirkét reklámoztak. Ez még nem is baj, a baj az, ahogy ezt tették…A reklámban egy félmeztelen (tangában és tűsarkúban) nő látható, a testére pedig fel vannak írva a csirke különböző részei (úgy mint ahogy azt pl. a Metro-ban látni a húspultnál egy disznó ábrájával).
Tehát a reklám szerint a nő adható-vehető kellék, meg még jól meg is lehet enni. Na, ez eléggé gusztustalan, és szerintem még a közízlést is sérti. Ennyire nem volt semmi ötletük a marketingeseknek, hogy kitaláljanak egy normális reklámot?

De azért nincs minden veszve, lehet tenni ellene.

Először is be lehet panaszolni az Ört-nél (Önszabályozó reklámtestület), amit meg lehet tenni interneten is, szóval nem kell a postára elmászni. Itt lehet panaszt tenni.

Esetleg lehet írni egy levelet a reklám készítőjének vagy a reklám megrendelőjének, bár szerintem nem nagyon fognak érdemi választ adni.

2007. augusztus 6.

Spam szűrés ötletesen

No SPAMNos, mivel rátaláltak az oldalra a szemét komment-spam robotok, ezért beüzemeltem egy nagyon ötletes SPAM szűrőt, ami annyit tesz, hogy megkérdezi a komment írásánál, hogy milyen nap van ma. Nem kell ezt túlbonyolítani, ez eléggé egyszerű, nem kell Captcha-val szenvedni (amit bevallok őszintén, néha Én sem tudok elolvasni).

Ezt a kiegészítőtt a WordPress-hez egy Gaba nevű illető készítette, örök hála neki ezért!

Az ilyen spammelős emberkéket meg a Dunába kéne lőni, vagy elküldeni a bányába örökre, akkor talán megtanulnák, hogy nem jó ilyennel szórakozni 🙁

2007. augusztus 2.

Csak egy kis kép

Nos, egy kicsit nyaralgattam, ezért nem tudtam ide írni. Meg még most sincs semmi (egy kis pihenés a nyaralás után) ezért csak egy képet rakok ide ami Zegen készítettem.

Meg kell hagyni, érdekes…

Nem aluminium

2007. július 22.
Mesterséges Intelligencia bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Mesterséges Intelligencia

SkullA hatvanas-hetvenes években azt jósolták (a számítástechnika, a számítógépek ? és azok feldolgozó kapacitásának ? fejlődését látva, hogy az ezredforduló környékére már lesznek (ha nem is fejlett) valamilyen szintű M.I.-k. Aztán mégse.

A számítógépek hatalmas sebességgel végeznek el olyan matematikai műveleteket, amiket kézzel kiszámolni örökkévalóságig tartana, valamint sakkban elverik a legnagyobb sakkmestereket is (ez azonban nem intelligencia, a sakk ugye lépések sorozata, a számítógép egy lépés előtt az összes lehetséges variációt végigjátssza ?magában?, majd a sok-sok variáció közül a legoptimálisabbat választja), azonban még egy macska intelligenciáját se érik fel. Hol van ez még a sci-fikben látott M.I.-khez képes (pl. HAL, vagy Androméda vagy épp Data a Star Trekből), és az emberi intelligenciához képest.Asimov

A legfőbb baj (a számítógép szemszögéből), hogy az emberi világ nem önthető egységes formába, nem írható le egy tevékenység, vagy fogalom egységesen. Vegyük pl. a nyelvet. Nem elég az, ha a gép az irodalmi nyelvet ismeri, ugyanis fel kell ismernie a nyelvjárásokat, a táj szavakat (amire az emberi agy többé-kevésbé képes), és ezeket nem lehet mind-mind külön leírni.

Azonban vannak olyan feladatok, amiket már most jobban végez el a gép. Ugye azokat, amik tökéletesen leírhatók a nyelvükön. Elég csak a robot-pilótákra gondolni, amik képesek elvezetni a repülőt (vagy épp a földre tenni) a legmostohább körülmények között. Azonban, ezekben a gépekben még a tudat kicsi szikrája sincs meg. Csak a programjuknak engedelmeskednek, az adott körülményre (inputra) a programjuknak megfelelő választ adják (output). Ha pl. a repülő lassabban repül a kelleténél, akkor a robotpilóta nem eldönti, hogy most gyorsabban kell menni, mert különben baj lesz, hanem a programja szerint jár el, azzal, hogy a sebességet a megadott tartományon belül tartja.
Igazság szerint az ember nem is tudja, hogy hogy működik az intelligencia, a tudat. Az elvont érzelmek meg még ennél is nehezebb falatok (félelem, szerelem, stb.).

Valamint ott vannak a különböző felmerülő kérdések. Egy mesterséges intelligenciának kialakulhat az emberéhez hasonló Én-képe, (?lelke?), vagy akkor is csak egy gép marad, és a saját létezéséről nem is fog tudni?

Az viszont biztos, hogy jó sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy valamiféle MI-t megalkothassunk (bár, aztán ki tudja, lehet, hogy maholnap valaki felfedez valamit, amivel hamarabb megvalósulhat), addig is a fejlődésben jönnek majd a magukat vezető kocsik, a rendet rakni képes robotok, és a többi.

2007. július 21.
Tudós-szindróma bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tudós-szindróma

AgyAngolul az ilyen embereket ?savantoknak? nevezik.

Hogy kik ezek az emberek?

Olyan emberek, akik azzal a képességgel bírnak, hogy képesek korlátlanul (vagy legalábbis a normál emberhez képest jóval nagyobb körben) hozzá férni az agyukban eltárol információkhoz. Emlékeznek minden egyes napra, fejből tudnak több ezer könyvet, azonnal kiszámolnak egy matematikai képletet, vagy épp pillanatok alatt megmondják azt, hogy hány borsószem van egy kupacba (pl. Howard Potter, aki emellett még fejből elmondta, hogy az év egy napja milyen nap volt, 22 évre visszamenőleg.).

Kim Peek a savantok, savantja, a megasavant. (Amúgy Őróla mintázták az Esőembert). 16 hónaposan olvasott, 4 évesen kívülről fújt 8 kötetnyi lexikont. (Kutatások szerint 8 másodperc alatt dolgoz fel egy oldalt, úgy, hogy közben két oldalt olvas, külön mindkét szemével.Kim Peek

Azonban ennek ára van. Azok az emberek, akik ilyen képességekkel rendelkeznek, vagy autisták, vagy más fogyatékosságban szenvednek. Érzelmi világuk szegényes, empatikus képességeik szerények. Ez az ára annak, hogy hiányzik az agyukból a ?szűrő? mechanizmus (ami normális esetben megvédi az emberi tudatot a hatalmas információ áradattól).

És ebből következik az, hogy ha valahogy ki lehet kerülni ezt a ?szűrőt?, akkor minden ember szert tehet hasonló képességekre. Azonban, ezt csak úgy lehet, hogy a tudat ne sérüljön. Ugyanis a hatalmas információ tömeget fel kell dolgozni, ami nagy megterhelés. Normális esetben ezért szűri az agy a tárolt információkat. (mert elvileg minden információt tárol az agy, de ez korántsem teljesen biztos, lehet, hogy nem is így működik a dolog, és a kulcs a bal agyfélteke, ugyanis az végzi a tárolt információk szűrését)

Milyen is lenne, ha az ember mindenre (vagy ha nem is mindenre, de jóval többre) emlékezne (pontosabban le tudná hívni az emlékeket) mint most. Vajon ez jó volna, vagy rossz? Az biztos, hogy ehhez egy bizonyos tudati fejlődést el kell érni. Mert ha a tudat nincs felkészülve a hatalmas adatáradatra, annak káros következményei lehetnek.