2009. szeptember 29.
Beküldve: kategória: Gondolatok | 5 hozzászólás
Besurranó tolvaj iskolákba
Szóval, ez a fickó bemegy az iskolákba (országszerte), hogy be akarná íratni az iskolába ismerőse gyermekét, még bizonyítvány is van nála ennek bizonyítására. Aztán közbe jól kifosztja az iskolát, visz amit lehet.
Rendőrség már keresi, több ilyen lopást hajtott végre országszerte.
Azonban most nem volt szerencséje és az egyik iskolában kamera volt.



juj
Felettébb konszolidált külsejű, ránézésre “semmi gyanús” ember. Bár – mint tudjuk – nem mind arany, ami (aki) fénylik, sőt!
Csak azt nem értem, hogy van elég ideje meglovasítani ezt-azt? Félórákig hagyják/hagyták várakozni folyosókon, titkárság előtt, bent az igazgatóiban? Vagy valami elterelő hadművelettel nyer(t) időt? Na, az is igaz, hogy ha olyan helyre engedték be gyanútlanul és hagyták magára, ahol értékesebb dolgok voltak, a sulik legalább annyira felelősek a történtekért, mint a tolvaj.
A “minden”, amit visz, mind elfért abban a laptoptáskának tűnő tatyóban? (Mondjuk, pénzecskéből sok is elfér kis helyen…)
Inkább a Parlamentben portyázott volna – nagyobb kapások -, mondjuk oda bajosabb lett volna a bejutás. Én azért nem találom olyan viccesnek a dolgot, mint Csiber. Juj.
hát, van az egy szem iskolatitkár, akinek amúgy is ezer feladata van, a kollégák mindennel nyaggatják, közbe egyet elfigyel és kész. meg ha mrá bement az épületbe, akkor ott már akárhova bemehet, akár tanáriba is. legtöbb helyen nem kísérik a vendéget.
Szerintem sok helyen az egy szem iskolatitkár sincs – mindig ott. (Csak ma három kört futottam le, vagyis inkább fel a mi titkár néninkhez, mire egyszer méltóztatott éppen bent lenni – nem pedig a dohányzóban, cigizve, kávézgatva -, és kiadta az ukázt egy kolléganőjének, aki ritka fancsali képpel, de hajlandó volt a kezembe nyomni 30 diákigazolványt érvényesítő bélyeget.)
Mindennel nyaggató kolléga vagyok.
(Amúgy a tanáriban félállású, telefonfelkapkodó titkárnéni is, mivel én ülök a legközelebb hozzá). Panaszláda bezárva.
Elsőre fiatal orvostanhallgató. Tolvaj lenne? Hmm… óvatosnak kell lenni mindenhol.