2009. február 4.

Bicikliút, az minek

KRESZ: Kerékpárút vége táblaMég január végén jött a hír az NFÜ-től (igen, fel vagyok iratkozva az feedjere), hogy válságkezelés meg miegyéb miatt1400 milliárd forintot (ami ha ilyen magas lesz EUR ára, több is lehet) különböző pályázatok helyett inkább a hazai vállalkozásoknak (közvetlenül) csepegtetik. EU-s pénzeket, tehát Brüsszelnek is rá kell bólintani. Mondjuk az se lepne meg, ha ilyen engedélyt nem kérne a kormány.

Naszóval, jelenleg ez a KÖZOP 3.2 kerékpárút?hálózat fejlesztési pályázatot érinti. Ennek keretében 2013-ig 14 milliárd forintot fordítottak volna bicikliutak építésére, főleg az 1, 2 és 3 számjegyű utak mentén, települések között. Ebből mivel 2 milliárdot már elköltöttek, ezért azt nem vonják vissza (szép is lenne) csak a maradék 12 milliárdot. Hogy közvetlenül a cégeknek adják…

Viszont! Itt van ez a rengeteg pénz (és még más ilyen pályázatokat is bedaráltak az esztelen megtámogatások miatt), amit az önkormányzatok el tudnak költeni, így munkát adva a vállalkozásoknak. Nem lenne e jobb így élénkíteni a gazdaságot, mint az, hogy csak úgy odaadjuk a vállalkozásoknak a pénzt, hogy nesze, csinálj vele valamit. Így legalább a megrendelések miatt munkája lenne sok embernek és még az infrastruktúra is fejlődne.

Nem lesz ilyenünk...

Nem lesz ilyenünk (forrás)...

Hogyan is ment ki az USA a nagy gazdasági világválságból (igen, tudom, hogy az a válság más válság volt mint a mostani, viszont a hatások hasonlóak,a sok munkanélküli, recesszió, stb.)? Nagy állami beruházásokkal. Nem pedig vállalatok megsegítésével. Az állami megrendelésekkel el lehetne érni, hogy a most hirtelen munka nélkül levé sok ember dolgozhasson (ha nem is mindenki), akik aztán elkezdik költeni a pénzüket, így beindítva a gazdaságot.

És még hosszú távon (ja, hát ugye így nem gondolkodnak a politikusaink) is jó lesz, mert lenne sok új bicikliút, felújított vasút, stb. Egészségügyi oldalát nem is nézve. Biciklizés=testmozgás=egészséges, boldogabb emberek=kevesebb eü. kiadás. Persze, nem ilyen egyszerű ez, de most ne bonyolítsuk.

Na , most lehetne azt mondani, hogy oda van írva, hogy más forrásokból lesz még építve bicikliút. Hát, egy fenét, az lesz. Idéznék a criticalmass.hu egyik topikjából:

Hirtelen nem találtam 1-3 számjegyű útfejlesztést, ettől persze még lehet, hogy van.

A kiemelt regionális projektek (értsd: egyedi elbírálás) között csak kettő akad, ami egyáltalán említi a kerékpárt:

NYDOP-2007-4.3.1/A
A nagy forgalommal terhelt belterületi, illetve négy- és ötszámjegyű utak menti külterületi útszakaszok mentén biztonságos kerékpározási lehetőség megteremtése.

ÉAOP-2007-3.1.1
Belterületi utakhoz kapcsolódó kerékpársávok kialakítása.

A többi nem.

De nézzük a jövőt. Erről az ún. Akciótervek árulnak el sokat. A 2009-2010 időszakra vonatkozó tervek itt olvashatók. Nem néztem végig mind a hetet, de amiket átfutottam, well, ott aztán EGYETLEN fillér sincs betervezve 2010-re kerékpáros infra fejlesztésére.
(Az idei adatokat lusta voltam egyesével kibogarászni és összeadogatni, de az látszik, hogy harmada-fele a korábbiaknak.)

Szóval vagy valaki hazudik vagy én néztem be nagyon valamit 🙂
De egyelőre úgy néz ki, hogy ugyan ezer helyen le van írva, hogy kiemelten kezeljük, meg nagy hangsúly, meg prioritás, csak a számok ezt cáfolják.

A kedves elvtársak számára ez az egész bicikli dolog egy kötelező nyűg, amit nem szeretnek, nem is érdekli őket (persze, nem lehet milliárdokat elsikkasztani belőle mint egy autópálya építésnél) ráadásul most le is tudták maguk kötelességét.

... de ilyen se igen lesz.

... de ilyen se igen lesz (forrás).

Környezettudatosság meg mi a fenének…

2 hozzászólás

  • Tökéletesen igazad van abban, hogy az állami rendelések több embernek adnának munkát, mint a cégeknek adott közvetlen támogatások.
    Ezzel lehetne a fogyasztást lassan, de biztosan beindítani.

  • Barack Obama mostanában írta alá az USA új közmunka programját, melynek keretében infrastruktúrát is építenek, felújítanak, és ettől várják, hogy kicsit megélénkítse a gazdaságot.