2008. június 24.

Segély vs. közmunka

Kozmunkasok kicsiA pénzért dolgozni a kisebbségi ombudsman szerint diszkriminatív. Meg rasszista. Ja, hát dolgozni az bizony elég rasszista dolog. Pfúj.

Népünk dicső vezére, Gyurcsány Ferenc se ért egyet ezzel. Pedig jó két éve még a szocialisták akarták ezt bevezetni (pontosabban egy ehhez hasonló rendszert). Hmm, ja, hát politikusnak azt se lehet elhinni amit kérdez.

Meg jönnek azzal, hogy mi van ott ,ahol nincs közmunka. Rakja fel a kezét aki tud olyan települést az országba ahol ne lenne valami megcsinálni való. Fűvágás, gyomirtás, festés, árokpucolás, stb. Mert mindenhol van mit csinálni. Ha mást nem, virágokat ültetni.

Igen, az igaz, hogy ez nem lehet végső megoldás, mert az a felzárkóztatás, munkahelyteremtés lenne, de ez nem megy egy csapásra. Így, legalább érzik, hogy a pénz nem “ingyen” jön, azért tenni is kell. Sőt, az se lenne egy utolsó dolog, ha a segélyek egy részét természetben (élelmiszer, ruha) fizetnék ki. Főleg a gyerekek után. Hogy ne mehessenek el még aznap a kocsmába elinni a pénzt.

Valamint az is probléma, hogy aki segélyt kap, annak egész nap nem kell csinálnia semmit. Tehát elmehet akár feketén is dolgozni. Tehát kapja a segélyt (ami az adónkból van), plusz amit feketén megkeresett (ami után nem adózik). Tehát többszörösen kiveszi a pénzt az állam zsebéből. Viszont ha a segélyért dolgoznia kellene, akkor már döntenie kell, hogy segély, vagy a fekete munka. Ha a fekete munkát választja az még mindig nem jó (mert továbbra se adózik), de már legalább nem veszi fel a segélyt. Több marad az önkormányzatoknál, amit oda lehet adni annak, aki tényleg megérdemli.

Közmunkások

Aki nem dolgozik, mert hosszú időn át csak segélyből él (vagy másból…) annak a munkába való visszatérés is nehezebb. Minél több időt tölt az ember munka nélkül, annál nehezebb lesz. Már csak ezért is jó ez. Nem esik ki a napi rutinból, emberekkel van kapcsolatba, nem lesz depressziós. És nem érzi azt (a tisztességesebje, aki dolgozna, csak nem tud), hogy ingyen kapja. Mert megdolgozik érte.

Esetleg a közmunka helyett lehessen választani a tanulást. Persze, ne csak melegedni járjon az iskolába, hanem produkáljon is valamit (meg lehet nézni a KSH adatait, akiknek csak nyolc osztálya van, azok körében 22%-os a foglalkoztatottság, míg akinek már legalább egy szakmunkás végzettsége van, jóformán talál munkát ha akar. Ha mást nem feketét, szürkét…), megbukik, nincs segély, stb.

Ja, de ez se jó, mert rasszista…

8 hozzászólás

  • Egyetértek Veled, okozni kell valamit, de hiába a jobbnál-jobb ötlet, mind megbukik a nyált fröcsögve “Ez rasszizmus!!”-t harsogók miatt.

  • Bármit teszel, ami a kissebbségnek nem tetszik, az mindig ombudsmant és rasszizmust von maga után. Ezt már lassan kezdik megszokni az emberek. Holott nem kéne… Ha nem szoknak meg az emberek valamit, hanem mindig kifejtik ellene a véleményüket, az (talán) idővel elgondolkodtathatja a döntéshozókat, hogy mi is van rendjén. Én már csak ilyen optimistán látom a helyzetet:P

  • Ez valóban rasszizmus! De ehhez teljesülnie kell egy feltételnek!
    Mégpedig annak, hogy a segélyből élőket fajilag megkülömböztetjük a nem segélyekből élő társaiktól. Ha ez a megkülömböztetés érvényre jut, akkor kész is a rasszizmus ebben a tekintetben is. 😀
    Viccet félretéve, én arról nem tehetek, hogy az ilyen naplopók töbsségében cigányok, és szerintem nem rasszizmus létező dolgokról beszélni, mint pl.: cigánybűnözés stb. Egyébként is, szerintem minden népcsoport elsősorban magának köszönheti a rá aggatott jelzőket. Ezen kellene elgondolkodni, mielőtt lerasszistáznak valakit.
    Elmagyarázom másképp:
    Ha én lecigányozok valakit, és ő erre nekem azt mondja hogy rasszista köcsög vagyok, mégha fajilag helytálló is az állításom, akkor az azért van, mert az ő agyában a tolvaj, rabló, ingyenélő szemétláda stb. szavak szinonímája a cigány.
    Kérdem én, Erről én tehetek???

  • ha trackbackelsz a kommentjeim közé, illik egy linket is dobnod a postomra a tiedben.
    kfg

  • Miért kéne? Azért trackbackeltem, mert hasonlorol irtal. És nem azért, mert felhasználtam az irasodat…

  • hunTr: azért evvel a névvel nem ártana ha beszélnél rendesen magyarul is. Nem megkülömböztetés, hanem megkülönböztetés.

  • Ehhejj! Elírtam! B@ssza meg, visszaadom az érettségim! 😀