A nyilvános fülke, a T-com, és Én
Tegnap éjjel (vagy inkább már ma nulla óra környékén) hazafelé jövet telefonálni szerettem volna, és mivel a mobilomon lemerült, viszont volt nálam aprópénz, ezért megközelítettem egy fülkés, pénz-bedobós telefont a Huszár út elejénél, a kocsmánál (száma: 94/349-221). Szépen bedobálok 320 Ft-nyi aprót a telefonba (három százast, meg egy húszast), mivel mobilt szerettem volna hívni, és nem tudom, hogy a T-com-nál hogyan mérik ennek percdíját, nomeg utálom ha beszól, hogy dobjak be még pénzt (amit ugye a másik fél is hall), meg ugye vissza adja a végén a többletet.
Csak, hogy ez most nem így történt… Próbálom beírni a számot, amiből két számjegyet sikerült is (06…), azonban több számjegyet már nem vett be a készülék. No, akkor IJ, leraktam, és amikor a pénznek kellett volna kihullania belőle, csak azt a hangot hallottam, mint amikor beveszi a pénzt (tehát lehullott a pénz a pénzgyűjtő dobozba, és nem oda, ahonnét Én ki tudtam volna venni), és a pénzemet meg elnyelte. No, akkor itt nem kerek valami, próbálom hívni a hibabejelentőt (194), de ugye ez se akart összejönni. Még szerencse, hogy a fülke másik felén is volt egy telefon (igaz, az kártyás, de ingyen hívhatónál mindegy),
szépen tárcsázom a hibabejelentőt a másik készülékről (a kártyásről), aztán mikor kapcsolnak az ügyintézőhöz, szépen elmondom a bánatomat, a fülke számát, meg amit ilyenkor kell, aztán mikor mondja a hibafelvevős emberke a telefon másik végén, hogy köszöni a hibabejelentést, mondom neki, hogy hoppá, és a pénzemmel mi van?
Aszondja, hogy hívjam a 1412-t.
No, hát Én hívtam is, aztán sikerült kb. 10 percet bolyonganom a menükben (vezetékes telefon híján nem sokat hívtam ezt a számot…), mikor is sikerült megint elkeverednem ugyanahhoz a hibabejelentős emberkéhez, aki viszont most már egyből átkapcsolt az ügyfélszolgálatra (ezt miért nem tudta rögtön megtenni?), ahol megint csak elmondtam a bánatomat, ahol azzal fogadott az emberke (vagy inkább legyen emberke2, mivel ez már másik személy), hogy jelentsem be a hibabejelentőben. Mondom neki, hogy az már megvolt, de Én a pénzemet szeretném visszakapni. Akkor mondja, hogy van e madzagos telefonom?! Mondom neki, hogy nincs. Erre mondja, hogy akkor nem tud segíteni, és buktam a pénzt. Erre mondom neki, hogy ácsi, Én egy szolgáltatást szerettem volna igénybe venni, amire előre kifizettem x forintot (igazából itt nem a 320 Ft-on van a lényeg, mert nem kenyérre kell, viszont ha Én tartoznák nekik ennyi pénzel, akkor már rég
kiperelték volna belőlem, mint azt már tapasztalatból tudom ? egy kb. 200 Ft-os adapter miatt perelni akartak…), viszont a szolgáltatást nem tudtam igénybe venni (ráadásul ön hibámon kívül), és azáltal, hogy Én bedobtam a pénzt, ugye egy szerződés jött létre köztem és a T-com között (mint szolgáltató), amit a T-com nem tudott teljesíteni (gyakorlatilag, hogy nem tudtam telefonálni), így a szerződés szegés miatt, nekem jár vissza a pénzem. Vagy pedig akár még lopásnak is minősülhet, bár ehhez még hozzátettem, hogy ebben nem vagyok biztos, utána kell néznem. Aztán megemlítettem, hogy akkor a Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz forduljak, hogy visszakapjam a pénzem, vagy hová?! Ekkor azt mondta, hogy várjak egy kicsit, és kb. 10 perc várakozás után eljutottunk oda, hogy felveszi az adataimat. Ez is szépen megtörtént (persze közben beiktatott két egyenként kb. 10 perces szünetet, hogy jól érezzem magam), aztán azt mondta, hogy majd értesítenek ha kivizsgálták az ügyet.
Remélem tényleg lesz belőle valami, mert ha törik, ha szakad, Én akkor is vissza akarom kapni azt a nyamvadt háromszázhúsz forintot. Mert ők is ilyenek, akkor Én miért ne legyek?
Kapnak egy hetet, hogy reagáljanak valamit (levélben, vagy telefonon), ha nem jön össze nekik a dolog, akkor szépen megírom a Fogyasztóvédelmi Hivatalnak is a bánatomat, talán azok tudnak majd segíteni.
De remélem fognak a T-com-nál foglalkozni az üggyel, és nem csak egy ?ez hülye? felkiáltással a kukába dobni az ügyet…












1 hozzászólás

Jelentem azota is ertesitenek, ugyhogy jovo heten szepen bemegyek a trékomba és kiszedem beloluk a pénzem…
Szólj hozzá