Összes bejegyzés itt: "Web"
2008. április 19.
Magyarországon az FF2 a legnépszerűbb bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Magyarországon az FF2 a legnépszerűbb

FF vs. IEA múlt héten (április 8-tól 14-ig) a Firefox 2 volt a legtöbbet használt böngésző Magyarországon (ha hinni lehet a statisztikáknak, mert ugye csak annak a statisztikának hihetünk amit magunk gyártunk) a Rankings.hu szerint.

0,3%-al előzte meg az Internet Explorer 6-ot (előző héten még az IE5 vezetett, 34,2%-al, míg az FF2 33,9%-ot ért el). A harmadik böngésző az IE7, ami 26,4% korul stagnál már több hete. Meglepő módon még mindig 2,2-2,3%-os a Firefox 1 részesedése, és nem mutat csökkenő arányt. A jó hír viszont az IE6 kikopása, ami már kb. tavaly október, november környékén kezdődött el, egyidőben az IE7 felfutásával (ami meg azért érdekes, mert tavaly október óta lehet kalóz Windowsra is telepíteni). És a legszomorúbb, hogy még mindig van 0,1% IE5, és az se akar csökkenni.

Operációs rendszerek terén a Windows XP még mindig magasan vezeti a mezőnyt (92%-os részesedés), a Vista 4,5% korul stagnál (vagy inkább nagyon lassan növekszik). Elszomorító, hogy Windows 98-ból még mindig 0,7%-nyi van, és az is, hogy a különböző Linuxokból csak 0,5%. Tehát Windowsok 99%, Unix-like rendszerek 1%, MacOS meg 0,5% (igen, igen, ez együtt több mint 100%, de ugye a hibahatárok…)

Képernyőfelbontás. Nos, abból toronymagasan vezet az 1024*768 55%-al, majd a 17″-os LCD/TFT monitorokra jellemző 1280*1024 15%-al, aztán a jellemzően laptopokban levő szélesvásznú kijelző, a maga 1280*800-as felbontásával, 12%-al. És még mindig 6% a 800*600 aránya. Borzasztó.

Keresőben a Google az első, de hát, gondolom ezt mondani se kell, a maga 95%-val, aztán második az MSN kereső (gondolom ez azért, mert az IE7-ben ez az alap) kb. 2%-al.

2008. március 13.

Google Reader

Google Reader logoElkezdtem használni pár hete a Google Readert (amit már korábban is megnéztem magamnak, csak akkor nem volt rá szükségem), azon megfontolásból, hogy így nem csak a saját gépemen, hanem bárhonnét meg tudom nézni, hogy van e valami új hír, stb. Eddig az Akregator-t használtam (nagyon meg vagyok vele elégedve, mindent tud amit egy ilyen programnak tudnia kell, és nincs túlcsicsázva), amiből ki tudtam a feed-eket exportálni OPML formátumba, amit aztán a Reader megevett (kb. 30 feed van bent).

Ami tetszik benne, hogy egyszerű, nincs túlbonyolítva, (mint a többi google cucc), de közbe ezer meg egy dolgot tud. Ugye az alap, hogy lehet címkézni a feed-eket, meg tudom osztani a jobbakat (itt a link), másokat lehet vele zargatni emailbe. Ugyanakkor az egész nem működik lassan, ajaxot használ, így ha jól számoltam csak 3-szor tölti le teljesen az oldalt.

Google Reader

Gears-el offline is lehet használni (elvileg, még nem próbáltam, nem volt ár szükségem). Firefoxhoz van egy halom plugin, amivel még jobban lehet használni (itt egy jó gyűjtő oldal, 50 pluginnel: 50+ Google Reader Extensions and Scripts For Firefox)

Viszont elég nagy kár, hogy ezek a szolgáltatások (pl. Picasa, meg Reader) nincsenek integrálva Google Apps alá, így sajnos kell a gmail-es hozzáférés a dolgokhoz.

2008. február 28.

Ikariam

Neten bukkantam erre az online építgetős stratégiai játékra. Olyasmi mint a Travian, de azért más 🙂

A római korban játszódik a játék, a saját ki falumat kell felépíteni, és menedzselni. Elég időigényes, de hát, nem kell rohanni sehova 🙂
Lehet benne kereskedni, megtámadni a másikat, stb.

Az Epsilon szerveren vagyok megtalálható, a 75:73-as szigeten. Jól el szórakozok vele majd 🙂

Ja, és a link.

Ikarium

2008. február 6.

OpenID

OpenID logoOpenID, az univerzális regisztráció.

Elkezdtem használni, és az általam kezelt oldalakba beépíteni az OpenID belépési lehetőséget.

Mi is ez? Egyszerű. Elég egy helyen (egy OpenID kompatibilis szerveren, sok van belőle, itt egy lista, magyarról csak az sfblogs-ról tudok) regisztrálni, ahol beállíthatjuk az alapadatainkat (nick, sima név, avatar, mail, stb.) ezután ha egy openid kompatibilis webhelyre belépunk, nem regisztrálni kell, hanem megadni az OpenID linkünket, ekkor az openid szervernkre dob az oldal, ahol beállíthatjuk az oldal specifikus dolgokat (az oldalhoz tartozo nicknév, stb, meg, hogy megbizunk e benne vagy sem) majd ezután már használhatjuk is az adott oldal szolgáltatásait. Tiszta jó, nem kell ezer meg egy jelszót megjegyezni 🙂

WordPresshez van plugin, egyszerűen be lehet állítani, MU-t akár OpenID szerverré tenni (mint az sfblogs, vagy a wordpress.com) is lehet.

És miért jobb ez mint az Indapass/Google Account/Live account? Azért, mert nyílt, így nem kötődik semmelyik szolgáltatóhoz. Akárki lehet OpenID szolgáltató, ha a szoftveres kornyezetet feltelepíti és megfelelően beállítja.

Az OpenID Directory-n van magyar szekció azonban most még csak az SFBlogs van bent.

Terjeszteni kell ezt, mivel számtalan előnye van akármelyik zárt megoldáshoz képest. Indapass helyett milyen jó lenne. És bből a kicsi oldalak sincsenek kizárva. És a felhasználónak is jó.

2008. február 4.
Google Apps bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Google Apps

google appsNos, korábban írtam, hogy összedobtam fasza kis postfix+dovecot rendszert, (itt) azonban közben felmerült az igény valami csoportmunka kezelő dologra is. Mivel ingyenes és normális rendszert nem igen találtam, ezért a Google Apps (Google Alkalmazások vagy mifene a magyar neve) csomagjait néztem meg. Ez kb. mindent tud ami kell, és így nem nekem kell a szervert üzemeltetni, a programokat frissíteni, stb. Tiszta kánaán 🙂

A felhasználóknak (akinek eddig mutattam) nagyon bejött, egyszerű, nincs túlbonyolítva, így az egyszerű emberek is tudják használni (majd mikor a betanítás lesz, akkor ugrik a majom a vízbe, és derül ki, hogy mennyire jo, vagy nem jó)

Nagyon melléfogni végülis nem lehet vele, mivel fizetni nem kell érte, a domain már régebb óta megvolt, csak az MX rekordokat kell módosítani a google felé.

Van benne levelező, naptár, dokumentumkezelő, gtalk, meg a kezdőlapos dolog aminek nem tudom a nevét.

Ez mind egybe van gyúrva, és központilag lehet kezelni mindent. Csoportmunkára is tökéletes, mivel mindennél be tudja a felhasználó állítani, hogy kivel és, hogy osztja meg.

Ezért cserébe csak egy picike reklám jelenik meg a levelezőben (no, nem olyan zavaró flashes, hanem a szokásos, néha még hasznos google típusú csak szöveges reklám. Ha az ember nem keresi észre se veszi)

Szóval, szuper.

2008. január 20.

Helyzetjelentés

Nem tűntem el, és nem is hagytam abba 🙂

Csak épp mostanában nagyon el voltam foglalva (félév, meg ilyenek), nomeg egy új oldalon dolgozok, és az vitte el időmet. Be is linkelem ide, Google is jobban megtaláljak, meg más is tud kattintani 🙂

No, most így hirtelen ennyi.

2008. január 3.

Google Naptár

Mivel mindig elfelejtem az olyan dolgokat, hogy éppen, mikor, hova kéne menni, ezért valami naptár szerűséget kellett keresnem. Először kipróbáltam a hagyományos módszert, hogy papírra írogattam, de hát ez egyrészt nem kényelmes, no, meg nem szol, ha valamit tenni kellene, ezért letettem róla.

Aztán keresgéltem valami normális programot, de végül a Google Calendar-ra akadtam rá. Első ránézésre elég puritánnak tűnt, de mindent tud, ami kellhet az embernek. És még SMS értesítőt is tud küldeni!

Google Calendar

Egyszerűen csak be kell lépnünk a Gmail azonosítónkkal, beállítani a dolgokat (értesítés, stb.). Az eseményeket meg lehet osztani másokkal is, meg még a napi időjárást is kijelzi 🙂 (azt írja, hogy vasárnap eső lesz).

Létre lehet hozni külön kategóriákat (Naptárnak hívják, ott, pedig a kategória kifejezés jobb rá SZVSZ), így szét lehet választani a munkát, saját dolgokat, stb. (És ezekhez külön be lehet állítani az értesítést, jogosultságot, stb.)

Szóval szuper 🙂 (egy, de hatalmas hátránya, hogy csak FF, és IE alatt megy rendesen, Kongueror alatt nem akarodzik menni)

Oldalak:«123456»