Hogyan vegyünk infrastruktúrát?
Mielőtt nekilátunk megvenni az infrastruktúra kiépítéséhez szükséges dolgokat (kábelek, szerverek, switchek, stb.) három legfontosabb dolgot kell megtenni: tervezni, tervezni, tervezni…
Remélem nem kell ecsetelni, hogy miért. Egy elbaltázott (alul, vagy felül méretezett) infrastruktúrával nagyon sok pénzt lehet az ablakon kidobni (feleslegesen, bár a beszállító szempontjából nem
)
Először is fel kell mérni az igényeket, és a lehetőségeket (magyarán, hogy mekkora keret van rá). Ugyanis teljesen más megoldás jó egy kis könyvelőirodába, mint egy grafikai stúdióba, vagy akár egy iskolába. Számba kell venni a jelenlegi infrastruktúrát, és azt, hogy ezt érdemes e megtartani, vagy sem (pl. egy régi BNC-s ethernet hálózatot nem biztos, hogy érdemes megtartani, de egy jól kiépített UTP-s hálózatot már lehet), esetleg mindent elölről kezdünk (ebben az esetben egységes lesz minden). Tehát, igények. Tudni kell, hogy mit fognak csinálni az alkalmazottak. Oda, ahol csak internet, valamint csoportmunka megy, nem kell gigabites aktív eszközöket venni, és felesleges a több milliós szerver is (de a kábelekből viszont érdemes a jövőre gondolva már CAT6-osokat beépíteni).
Mindenképp úgy kell tervezni a hálózatot, hogy a későbbiekben igény szerint bővíthető legyen (legyen hely kábelcsatornákba, esetleg üres csatornákat felrakni). Legyen előre megtervezve, hogy hol lesznek a végpontok, ne akkor kelljen kitalálni, mikor szerelik. Mert ugye akkor előfordulhat olyan, hogy a végpont közelébe még konnektor sincs.
Ha megvan a hálózat tervezése, akkor ki kell találnunk, hogy milyen aktív eszközöket fogunk használni. Mekkora sebesség kell, mi a fontos. Legyen e menedzselhető, vagy felesleges mert úgyse fog senki hozzá nyúlni. Mindenképp fontos a jó hosszú garancia. Legalább 3 éves, de ha lehet még hosszabb garancia legyen az eszközökre. Mert ugye mindig akkor döglenek be az ilyenek miután lejárt a garancia
Ha van pénz, akkor mindenképp valami márkásabb (HP, Cisco, 3Com, az azonos kategóriában levők körülbelül ugyanazt tudják hardverileg, általában a szolgáltatások a különbözőek)
No, ha megvan a hálózat, és az ahhoz szükséges aktív eszközök, jöhet(nek) a szerver(ek). Itt is méretezni kell. Mi a fontosabb? Hogy olcsó legye? Hogy sokáig elmenjen (5-10 év)? Hogy sok RAM legyen benne? Hogy gyors IO legyen benne?
Olyan gépet is lehet venni, ami mindent tud, de az nem biztos (sőt), hogy a legjobb vétel lesz. Aztán, nem mindegy, hogy hol lesz. Ha bent az irodába a humán erőforrással, akkor nem lehet olyan gépet venni, aminek olyan hangja van mint egy felszálló repülőnek. Nomeg akkor rackes se jó, hanem álló, asztali kell.
Döntsük el azt is, hogy milyen OS lesz a gépen. Linux, *BSD, Windows? Mert akkor arra is ügyelni kell, hogy megfelelően támogatott legyen az adott OS-ben az adott hardver. (magyarán ne kelljen hegeszteni órákat, hogy minden funkcót elérjünk). Kis irodába, vagy akár egy nagyobba is, de kisebb igényekkel, (főleg, ha kevés a pénz) érdemes megfontolni használt nagyvasak vételét. Egy P3 környéki 2-4 procis, 7-1000 MHz-es gépet 1-2 giga RAM-mal meg elhet ma már kapni 40-50e forintért. És sok helyre egy ilyen hardver is elég. Fontos, hogy mekkora rendelkezésre állás kell. Ha kozel 100%-os, akkor érdemes két gépet (vagy többet) beszerezni, a redundancia miatt. Meg maga a gép is redundáns legyen (redundáns táp, redundáns RAM, stb.)
Még egy fontos dolog. A garancia. Már írtam, hogy legyen hosszú. Azonban érdemes elgondolkozni, hogy helyszíni garanciát vegyünk. Ami egy nagyon kényelmes módja a garancia intézésének. Betelefonálunk, hogy rossz az XY hardver, aztán a garancia fajtájától függően még aznap, másnap, harmadnap lehozzák, leküldik a csere hardvert. Ez főleg akkor jó, ha vidéken vagyunk, és helyben vagy a közelben nincsen olyan hely, ahol a cserehardvert beszerezhetjük.
És a végére még egy eléggé hanyagolt megoldás. A terminál szerver (akár Windows, akár Unix-like alapokon). Ez, (sima irodába, ahol nem kell 3D, valamint egyéb extra igények) ideális irodai munkákra. Veszünk izmosabb vasakat (ekkor azért már kell ugye bőven memória, valamint processzor, az, hogy konkrétan mennyi, az függ attól, hogy mennyien dolgoznak majd rajt, és az adott szoftvertől, amit használni akarunk). Így nem kell kliens számítógépeket vásárolni, elég egy vékonyklienst (létezik olyan is, amit a falba lehet építeni, mint a konnektort), ami energia felhasználás szempontjából sem mellékes.
Szóval, röviden ennyi. Még valamit hozzátennék: ha nem értünk hozzá, biztosabb (és jobb) eredményt kapunk ha felkérünk egy (vagy akár több) hozzá értő céget, hogy tervezzék meg az egészet. Így mi csak elmondjuk (pontosan!) az igényeket, és majd átvesszük a kulcsrakész megoldást.
Új játékszer…
Tegnap megjött a munkahelyre a legújabb játékszerem. Egy Compaq Proliant DL580-as gép, benne 3*18 GiBájt SCSI HDD, 4*P3 Xeon 700 Mhz, 5U-s rack ház, meg a sallang ami ilyenkor lenni szokott. Pont az van a képen, szemből:
Szépen fel is kúszott rá már a Windows Server 2003 SP2 R2 (huhh, de hosszú), de még jövő héten megpróbálkozok a Windows Server 2008 Core-val rajta (ilyen öreg gépen már nem biztos, hogy minden rendbe menne vele, utána kell néznem a neten). A gép tartalékként fog funkcionálni, kerül bele egy gigabites nic, meg ha jól megy lesz hozzá külső HDD (a hdd az a merevlemez rövidítése) ház, vagy ha nem, akkor beleje megy két nagyobb vinyó RAID1-be.
Menet közbe cserélhető tápjai vannak, menet közbe lehet PCI-X kártyákat bele pakolni (meg kivenni is persze), meg aztán még lehet majd ramot pakolni bele. Bár kérdéses, hogy ez a fajta ram mennyire beszerezhető (és mennyibe kerül)
Router
Van nékem egy jófajta gagyi SMC barikád routerem. Ez osztja a netet otthon. erre tegnap egyszer csak kiírja a gép, hogy nincs kábel bedugva. Nézem, mi a ene, biztos kicsúszott, többször előfordult már, a pöcök már nincs rajta, aztán azért. Hát, nem. A kábelek rendbe. Akkor mi a fene lehet? Biztos áramszünet. Lámpa ég, akkor az se lehet. Megyek, megnézem a modemet meg a routert, aztán látom ám, hogy a router nem világít.
Megigazítom az adaptert, hátha az csúszott ki. Semmi. Hát, akkor biztos meghalt. IJ esete. De azért csak nem hagy nyugodni, talán már 5 éve megy a cucc, ha meg akarna halni már előbb megtette volna. Előveszem a multimétert (vmi hasonlót mint ez), és nézem, hogy az adapterből milyen feszültség jön. Hát semmilyen. Akkor úgy néz ki, hogy az adapter halt meg.
Remélem, hogy nem volt kamikaze, és csak simán egymaga lett öngyilkos. Úgyhogy délután keríthetek valami adaptert (mert természetesen se otthon, se a cégnél nincsen megfelelő, 5V-os, 2A-es, van 3 meg 7 meg stb. de ilyen pont nincs). Ha nem lesz, akkor meg majd jól rákötöm egy számítógép tápra, abból van dögivel.
Vízcsap
Most bukkantam rá erre a képre. Tavaly nyáron csináltam Szentgotthárdon, azon belül is Rábakethelyen. Épp biciklivel jöttem haza. Hát nem oltári kitolás ez az emberrel?
KRESZ 2
SZERINTEM: forgalmasabb helyeken lévő gyalogátkelőhelyekre kamera/fényképezőgép (bár, az automata traffipaxszal, meg fényképezőgéppel az a baj, hogy nem látni a sofőrt, mondjuk talán megoldható lenne az is, hogy úgy vegye fel a kamera), így automatikusan le lehet meszelni aki nem engedi át a gyalogost (akár civil ruhás rendőrökkel is lehet ilyen akciót véghezvinni, a civil ruhás át akarna kelni, nem engedik, utána lévő kanyarba, vagy pár méterrel meg a rend őrei elveszik a jogsiját az illetőnek), büntetéseket drasztikusan emelni kellene, viszont a pontokat meg biztosítást személyhez és nem kocsihoz kötni, ittas vezetés estén azonnali jogosítvány elvétel és minimum több évre eltiltás, zebrán nem adja meg az elsőbbséget a gyalogosnak, ott is azonnali jogosítvány elvétel. Valamint több helyre kellene olyan automata traffipaxot kiépíteni, viszont ahol lehet ott (pl. autópályán) dinamikus sebességszabályozós (pl. mint a németeknél van, hogy egy nagy lcd kijelzőn írják ki, hogy mennyivel lehet menni).
Én a városba is kötelezővé tennem a biciklisnek a mellényt (Én hordom is, nappal is, városba is), valamint biciklihez is előírnék valami “jogosítványt” (akár már az alapfokú oktatás keretei között), és a bukósisak is legyen kötelező, mindig. Valamint ahol lehetőség van rá, be lehetne vezetni azt, hogy aki nem egymaga megy a kocsiba elsőbbséget élvezzen (pl., ahol az autó 3/4-e tele van utassal), mondjuk egy külön sávba (persze ezt is úgy, hogy csúcsforgalom idején van értelme, ha jól tudom az Egyesült Államokba van ilyen rendszer). Viszont a szabálytalanul közlekedő (ittas, pl.) biciklist is büntetném (ön és közveszélyesek). Aki a városban gyorshajtást művel, na annak egy életre elvenni a jogsiját, persze mindezt konkretizálni (mi a gyorshajtás, stb.)
Valamint azokat a balfaszokat akik a mentőt, tűzoltót nem engedik el, lemeszelni, akár még börtönbe, vagy közmunkára, de hogy többet jogsija ne lehessen az biztos. Ha jól tudom az most is benne van a KRESZ-be, hogy a buszt ki kell engedni, persze ha ezzel nem okoz balesetet, de ezt be is kéne tartani, szintén jogsi elvesztés, vagy nagyon magas büntetés terhe mellett.
És még, X évenkénti jogosítvány megújítás, hogy ne kopjon ki az ember fejéből a KRESZ.
Pofátlanság
Tegnap mikor jöttem haza, ezt találtam a kilincsen. Az egész lépcsőházba felaggatták. Hogy rohadna le a keze annak aki ezt kitalálta. Nem elég, hogy a nyomorult szórólapokkal állandóan teletömik a postaládát (még akkor is, mikor már nem fér bele, nem számít, hogy már tele van), már a lakás ajtaját veszik célba.
Stargate SG1: The Ark Of Truth
Nem bírtam kivárni a HD-s verziót, úgy hogy megnéztem egy DVD rippeset belőle (azért, igy is elég nehéz volt december óta várni, de az azért elég szar minőségű volt)
Hát, elmegy, elmegy, (főleg a mostani szar SGA után), de azért tele van hibákkal, és lehetett volna jobb is. No, azon kívül, hogy mutatták, hogy mennek be a Szuperkapun nem láttunk több kapu (mikor bemennek a kapuba, akkor viszont az eredeti, filmes dematerizálódást látjuk, aztán az új csúnya féregjárat grafikát. a régi szebb volt.). Azért megnéztem volna, hogy milyenek az Ori galaxis kapujai (a gyűrűk is mások, díszesebbek, viszont egyel kevesebb van, így lassabbak is) .
A film elején hegyeket mutogattak, hirtelen nem tudtam,hogy milyen film ez, viszont az eredeti film zenéje szólt a legelején (ami aztán szépen átment az Oris zenébe). Végre nem a szokásos sivatag, erdő helyszíneken játszódik, hanem a hegyekbe.
A zene szuper volt, a színészek is nagyrészt, a történet se volt pocsék, CGI hát, elmegy, nem igazan volt sok újdonság benne, viszont az egész együtt nem a legjobb. Vannak jókora logikai bukfencek is, no, meg a rendező is, Robert C. Cooper-t nem szabadna SG közelébe engedni.
Van egy-két újrafelhasználás, pl. az Oma-Anubisz páros. Meg mi a fenének kelettek bele a replikátorok? Egyáltalán nem kapcsolódott a főszálhoz, csak az időt húzták vele. Nem tudtak mit kitalálni Carternek meg Mitchellnek? Az a terminátor replikátor meg egy vicc volt. Helyette jobban bemutathatták volna az Ős-Ori ellentétet, vagy akármi mást ami kapcsolódik a történethez. Vagy a naprendszerbeli csatát is mutathatták volna.

Ja, csaták. Hát semmi mozgás vagy akármi? Csak úgy állnak ott helybe, és hagyják, hogy 4 Ori hajó lője őket. Sőt, ott a 4 ori hajó, ami fejlettebb mint az Odessey-s, rögtön át kellett volna menniük. Vagy legalább hipertérbe ugrani és menekülni. Meg milyen már, hogy javascript kódjuk van a replikátoroknak, lol
Adria viszont jól nézett ki ezekkel a lángokkal. Viszont azt nem értem, hogy miért hagyta, hogy Daniel piszkálja a ládát. Hisz ő egy felemelkedett, tudnia kellett róla. Nomeg mikor eldől a láda, máskor annyi idő alatt egy falut kiírt, itt meg arra nem volt képes, hogy ellökje vagy akármi. Meg az, hogy hirtelen veszíti el az erejét. Attól, hogy a Doci belenézett, még a hívők nem állnak át egyik pillanatról a másikra, meg ott van még a Tejútrendszer is, oda nem ment el (vagy igen? De akkor a földön lévő prior is tudott volna róla) így az ereje se menne el rögtön. Vagy a Docin keresztül kapná az erejét? Hát, akkor elég bénán építették fel a rendszerüket.
Azért meg lehet nézni, az SGA mostani részeitől így is fényévekre van. Remélem a Continuum (amit Brad Wright írt, akinek azért nem voltak még szar SG részei)
Legutóbbi hozzászólások
- szilike - 7 fantasztikus Windows 7 téma
- Attila - Én és a UPC meg a modem
- Mew Caramell - Milyen a macska alulról?
- Akiii - Milyen a macska alulról?
- magocilla - Zöldár után










