2008. január havi archívum
Battlestar Galactica OST
Még jó múltkorába (a gép szerint novemberbe) letöltöttem a BSG első évadjának zenéjét, viszont csak most volt idom végighallgatni az egészet.
Hát, szuper egy zene. Jó kis nyugtató, izgalmas, meg ilyesmi :)
Bear McCreary tud valamit, meg is nézem majd a többi zenéit, hogy azok is ilyenek e.
Most töltöm a második és harmadik évad zenéjét is, remélem [...]
Ahogy megszívtam a Windowszal
Még a hónap elején szépen kicseszett velem az a nyavalyás Windows Server. Valamikor 4-e (péntek) és 6-a (vasárnap) között úgy döntött, hogy akkor biza mostantól nem megy tovább. Úgy tűnt fel, hogy valami nem kóser, hogy vasárnap kellett volna egy-két fájl a szerverről, így be VPN-eztem a hálóba, beírtam a címsorba a szokásost, és bumm, [...]
Hallo, Hallo
Elkezdtem nézni a ’allo, ’allo angol vígjáték sorozatot (most a 27. rész jön majd), hát szuper egy sorozat.
A második világháború alatt játszódik egy kis angol városban (vagy faluban, Nouvion-ba) ahol az események fő színhelye a kocsma, izé vendéglő (hát, hol másutt lenne)
René a vendéglős egyik szorongató helyzetből a másikba esik, van benne ellenállás, angol pilóták [...]
Helyzetjelentés
Nem tűntem el, és nem is hagytam abba :)
Csak épp mostanában nagyon el voltam foglalva (félév, meg ilyenek), nomeg egy új oldalon dolgozok, és az vitte el időmet. Be is linkelem ide, Google is jobban megtaláljak, meg más is tud kattintani :)
No, most így hirtelen ennyi.
Google Naptár
Mivel mindig elfelejtem az olyan dolgokat, hogy éppen, mikor, hova kéne menni, ezért valami naptár szerűséget kellett keresnem. Először kipróbáltam a hagyományos módszert, hogy papírra írogattam, de hát ez egyrészt nem kényelmes, no, meg nem szol, ha valamit tenni kellene, ezért letettem róla.
Aztán keresgéltem valami normális programot, de végül a Google Calendar-ra akadtam rá. Első [...]
